Egy jobb oktatásért tüntettek a diákok, miután a miniszterelnök nem állt ki velük vitázni. A diákok vitát szerveznek a parlamenti frakciók miniszterelnök-jelöltjeinek, és bár Orbán nem megy el, a többiek igen. Mozgalmat is hirdettek "Diák vagyok" címmel, a következő tüntetést március 15-re szervezik. Mindenkit arra buzdítottak, hogy menjen el szavazni április 8-án.
Pénteken ismét tüntettek a diákok, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerintük nem reagált érdemben a követeléseikre, Orbán Viktor pedig nem állt ki velük vitázni. Orbánt a Független Diákparlament képviselői hívták vitázni, de a kormányfő nem reagált a meghívásra. A tüntetés Facebook-oldalán azt írták, ezért a döntéshozókénál magasabb szint képviselőihez, a magyar emberekhez fordulnak, hogy a magyar diákok a tanárokkal és a szülőkkel közösen váltsanak rendszert az oktatásban. A tüntetést fél 6-ra hirdették meg a Deák Ferenc térre, ahonnan a Parlamenthez vonultak a demonstrálók.
Fél 6-kor a Deák téren a templom előtti rész már elkezdett megtelni, tudósítónk szerint a fiatalok mellett meglepően sok idős is volt a demonstrálók között, szinte minden korosztály képviseltette magát. Többen táblákkal érkeztek, ezeken ilyen szlogenek voltak olvashatók: "Balog mondjon le", "Kifelé a papokkal az iskolából", "Orbán nem európai, Vona sem", "Én európai vagyok. És te?"
Háromnegyed 6-ra meg is telt a Deák tér, az emberek már nem fértek el a járdán, a forgalmat az utcán leállították a rendőrök. A parlamenthez indulás előtt a Deák téren egy nagyméretű EU-s zászlót bontottak ki a tüntetők, amit körbeállva lengettek. A gyülekezés közben a Kozmosz nevű zenekar "Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek" című száma szólt.
A tüntetők menete 6 előtt valamivel indult el a Deák térről, a szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy menet közben a telefonjukkal világítsanak, "egyfajta Y-generációs fáklyásmenetként". A demonstrálók a teljes szélességében lezárt Bajcsy-Zsilinszky úton vonultak, onnan közelítették meg a Parlamentet. Hosszú percekbe telt, mire kiürült a Deák tér.
A menetet a rendőrök és egy teherautó vezette fel, és felcsendültek a jól ismert szlogenek is: "Kell a CEU, kell a TASZ, Orbán Viktor korrupt f*sz!", "Aki dudál, velünk van", "Gyertek velünk", "Szabad ország, szabad oktatás", "Mi vagyunk a jövő!", "Nem adjuk fel!", illetve a "Semmit rólunk nélkülünk!", "Balog Zoltán mondjon le!", valamint az is, hgy "Vona Viktor!" Tudósítónk szerint jó volt a hangulat, a tüntetők énekeltek és táncoltak, egyesek kongáztak is. A menet élén haladó teherautóról lejátszották a Ha én rózsa volnékot is. A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor egy ablakból uniós zászlót lengettek ki az ott lakók.
A tüntetés szervezői stábjából két középiskolás diák tudósítónknak elmondta, nem számítottak ennyi résztvevőre, de nagyon örülnek, hogy ennyien elmentek. Azt is elmondták, körülbelül 40-50 diák szervezte a tüntetést, közülük mintegy 20-an aktívan. A tüntetéssel elsősorban a diákok 12 pontjának megvalósítását szeretnék elérni (lásd alább). Két egyetemista lány arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy szolidaritásból mentek ki a tüntetésre, de a 12 ponttal ők is egyetértenek, és szerintük az lenne a legfontosabb, ha tényleg felmenő rendszerben vezetnék be az érettségivel kapcsolatos változtatásokat. Molnár Áron, a hip-hop dalokat író vajdasági színész szintén megjelent a tüntetésen, azt mondta, az oktatás helyzetéről is szeretne egy számot írni, ezért a jövő héten szakértőkkel és diákokkal is fog találkozni.
A tüntetésen megjelent az LMP-s Szél Bernadett, valamint a jobbikos Dúró Dóra és Vona Gábor is, valamint az MSZP-s Kunhalmi Ágnes.
A tüntetésen a Kossuth téren a Kétfarkú Kutya Párt aláírásokat is próbált gyűjteni.
A menet eleje fél 7 körül fordult be a Bajcsy-Zsilinszky útról az Alkotmány utcába a Parlament felé. A demonstrációhoz az Országház előtt állítottak fel színpadot, az épület előtt néhány rendőr sorakozott fel, de nem sokan. A Kossuth tér mintegy félig telhetett meg, de a szervezők így is azt mondták, eufórikus hangulatban vannak attól, hogy milyen sokan mentek el. A demonstrálók a mobiljuk magasba emelésével mutatták meg, hogy milyen sokan gyűltek össze. A színpadról egy olyan punkszámot játszottak be, amelynek szövege szerint "ez nem demokrácia".
A tüntetés főszónoka azt mondta, egy európai, modern, diákközpontú oktatási rendszerért vonultak az utcára, illetve egy oktatási reformért, ami már "elvitathatatlan, ugyanúgy, mint ez a tömeg". Ezt nagy üdvrivalgás fogadta.
Az első szónok egy szekszárdi diáklány volt, Tóth Laura, aki arról beszélt, hogy a diákoknak bármilyen követelése van, mindig azt mondják rájuk, hogy csak lusták, vagy hogy nem akarnak tanulni, pedig ez nem igaz, csak a heti öt testevelés helyett például több nyelvtanórát szeretnének, mert neki például csak heti egy van. Azt mondta, a foltozgatás helyett teljes reformra van szükség, ezért rendszert kell váltani az oktatásban.
A második szónok szerint az oktatási rendszer már nem tud elbukni, mert már elbukott. Idézte Balog Zoltán több megnyilvánulását és a PISA-teszten elért siralmas eredményeket, de hozzátette, a leginkább azért bukott el az oktatási rendszer, mert nem hallgatják meg a diákokat. A lány az Echo TV-nek is beszólt, amikor arról beszélt, hogy miről szólna a demokrácia és miért kellene meghallgatni a diákok véleményét. Bírálta az oktatást, és megemlítette, hogy a diákok javasolták egészségügyi alapismeretek bevezetését a tananyagba, de csak azt a választ kapták rá, hogy erre nincs finanszírozási keret. Bírálta a kormányzatot, amiért nem hallgatják meg a diákok véleményét.
Az Y-generáció felébredt!
A tüntetésen bejátszották Mácsai Pál előadásában Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét, amit nagy taps fogadott.
Balla István tanár a tüntetésen arról beszélt, hogy az oktatási rendszer rohad, az iskolarendszer nem követi a világ változásait, az iskolák csak engedelmességet tanítanak és egy kasztrendszert hoznak létre, szabályos viselkedésű, irányítható embereket alakítanak ki, hiába dolgoznak bennük rendes és lelkiismeretes tanárok.
A diákok zenére meglengették világító mobiltelefonjaikat, erről a főszónok azt mondta, a tüntetésnek spontán lett a "jelképe" a mobiltelefon, mert ha már úgyis azt mondják a fiatalokról, hogy mindig a mobiljukat nyomkodják, akkor legalább lengessék is.
Egy másik diák arról beszélt, hogy nem akarja, hogy összeszerelőüzem legyen az egész országból, és nem akar elmenni sem ebből az országból. Ő is arra biztatta a résztvevőket, hogy menjenek el szavazni április 8-án. Hozzátette, még mindig nem szálltak be a kampányba, csak azt teszik, amit a kormánynak kellett volna, tudatosságra nevelik a diákokat. "A sötétség nem tart örökké, legyen világoság!" - mondta a szónok, ez egyben a HVG szlogenje is.
Az Echo TV-ben mondatelemzéssel vegzált diák, Kálló Dániel arról beszélt, hogy a tananyagnak nem a minőségét, hanem a mennyiségét emelték, az iskola így rombolja a kreativitást, nem hatékony és kiirtja a vitakultúrát a gyerekekből és a társadalomból, a másikat nem meggyőzni, hanem legyőzni kell. A fiú amellett érvelt, hogy a kampány és a pártok közötti szembenállás helyett össze kellene fogni az oktatásért.
A diákok több bejelentéssel is készültek:
- A Független Diákparlament tárgyalni fog az Országos Diáktanáccsal, mert rájöttek, hogy közösek a céljaik, és így megosztottságtól mentesen tudják majd képviselni a diákok érdekeit.
- Februárban mind az összes parlamenti frakció miniszterelnök-jelöltjét vitára hívták. A négy parlamenti frakció mind válaszolt nekik, de csak hárman fognak részt venni a vitán: Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor. A nyilvános vitát március 12-én, hétfőn tartják, ezen a jelöltek a Független Diákparlament kérdéseire fognak válaszolni. A szónok azt mondta, sajnálják, hogy Orbán nem hajlandó ezen részt venni.
- Emellett egy mozgalmat is hirdettek "Diák vagyok" címmel.
- Március 15-ére is tüntetést szerveznek, a nemzeti ünnepen délután 5 órakor az Operához várják a tüntetőket. A szónokok hozzátették, fel akarnak nőni a márciusi ifjakhoz, a tüntetésre pedig várnak minden szimpatizánst, szervezeteket is.
A tüntetés végén az Európai Unió himnuszát, az Örömódát énekelték el. Eddigre már meglehetősen kiürült a Kossuth tér nagy része, de a jelenlévők még skandáltak egy kicsit ("Európa, Európa", "Erősek vagyunk", "Egyek vagyunk"), és arra kérték a jelenlévőket, hogy fogják meg egymás kezét és emeljék fel. A tüntetést negyed 9-kor fejezték be a Kossuth téren.
A főszónok becslése szerint a tüntetés elején mintegy 8 ezren lehettek, a végére pedig 2-3 ezren maradhattak.
A tüntetés után többen továbbindultak, majd igazoltatták őket a rendőrök. Erről itt olvashatnak!
A diákok 12+1 pontja |
1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra! 2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában! 3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be! 4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást! 5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt! 6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan! 7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát! 8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban! 9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat! 10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal! 11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé. 12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében! Ne kössék nyelvvizsgához az egyetemi felvételit! +1. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást! |