A könyvtáros összesen 336 könyvet és folyóiratot tulajdonított el, 6 millió 761 ezer forint értékben, amiket aztán az interneten feladott hirdetések segítségével, postai úton értékesített.
Több millió forintos sikkasztással vádol az ügyészség egy férfit, aki a vád szerint egy felsőoktatási intézmény könyvtárosaként két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd azokat eladta – közölte a Vas Megyei Főügyészség csütörtökön.
Simon József megyei főügyész tájékoztatása szerint a vádlott, aki 30 éve dolgozott könyvtárosként, összesen 336 könyvet és folyóiratot tulajdonított el, 6 millió 761 ezer forint értékben és azokat az interneten feladott hirdetések segítségével, postai úton értékesítette, összesen 1 millió 35 ezer forintért. A vevőknek azt mondta, hogy örökségből jutott a kiadványokhoz, amelyekből a könyvtári pecsétet kiradírozta, illetve úgy tüntette fel, mintha azok selejtezettek lennének.
A főügyész közölte: a kárból – lefoglalásokból – 271 ezer forint megtérült, és a vádlott további 245 ezer forintot megtérített a könyvtárnak.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű férfit jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, és vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja; emellett 827 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is köteleznék.