Itthon hvg.hu 2018. február. 22. 14:19

Elmenekült a polgármester a Bihari utcai lakók elől

A kőbányai Fideszes képviselők egyelőre ragaszkodnak a kilakoltatásokhoz, A Város Mindenkié (AVM) aktivistáit nem hagyták felszólalni a képviselőt-estületi ülésen.

A kőbányai képviselő-testület fideszes többsége levette napirendről a Bihari utcai lakók hajléktalanná válásának megelőzéséről szóló előterjesztést a mai testületi ülésen. Kovács Róbert polgármester nem hagyta felszólalni A Város Mindenkié (AVM) aktivistáit és a Bihari utcai lakókat, inkább felfüggesztette testületi ülést, majd kimenekült a teremből – tudatta a közleményben a civil szervezet. A Bihari utcai lakók ennek ellenére is elmondták a felszólalásaikat, amelyekben a kőbányai önkormányzat embertelen eljárását és a tervezett elhelyezés nélküli kilakoltatásokat kritizálták.
 
A Bihari utca 8/C. alatti önkormányzati tulajdonú épület lakóinak egy jelentős részét elhelyezés nélküli kilakoltatás fenyegeti. A kőbányai önkormányzat ugyanis az épület elbontása mellett döntött, noha azt néhány évvel ezelőtt – jórészt Kovács Róbert alpolgármesterségének az idején – több mint 700 millió forint közpénzből újították fel. Az AVM még decemberben nyílt levélben kér közmeghallgatást az ügyben, erre azonban nem érkezett válasz. A januári képviselő-testületi ülésen a kormánypárti többség nem támogatta azt az előterjesztést, amiben az önkormányzat vállalta volna, hogy a Bihari utcai épület helyzetének a rendezése során egyetlen jelenleg ott lakó sem veszíti el az otthonát. Közben januárban csak az AVM közbeavatkozásával sikerült az utolsó pillanatban megakadályozni, hogy a kőbányai önkormányzat – a téli kilakoltatási moratórium idején, törvénysértő módon – utcára tegyen egy négygyermekes családot, akiknek ráadásul egyetlen forint tartozásuk sem volt.

Az AVM kezdeményezésére januárban a képviselő-testület annyit vállalt, hogy az önkormányzat május 31-ig készít egy olyan tervet a Bihari utcai épület helyzetének a rendezéséről, amely a bontás mellett megvizsgálja az épület helyrehozásának, valamint az abban található több mint 70 önkormányzati bérlakás megőrzésének a lehetőségét is.

Kőbányai önkormányzat: Minden együttműködővel a lehető legtisztességesebben járnak el

A Kőbányai Önkormányzat határozottan visszautasítja, hogy különböző pártok és civil szervezetek kampánycélokra használják fel a kerület két legnagyobb szegregátumának megszüntetésére tett erőfeszítéseit. A hivatalba évek óta érkeznek panaszok a Hős utcában, illetve a Bihari utcában uralkodó közegészségügyi állapotok és az egész környéket sújtó közbiztonsági problémák miatt – reagált a X. kerületi önkormányzat.

„Látszólag nagyon humánus A Város Mindenkié csoport javaslata: mindenkinek legyen joga a lakhatáshoz. Ez az utópisztikus szocialista elképzelés Kőbányának azt jelenti, hogy a kerület 2500 önkormányzati bérlakásában élők életfogytig jogosultak a kedvezményes lakhatásra, azok a rászoruló családok pedig, amelyek jelenleg elhelyezésre várnak, soha nem jutnak lehetőséghez. Aki pedig úgy dönt, hogy nem fizet, mert úgysem lehet kirakni, annak a többi adófizető egy életre megfinanszírozza a költségeit” – fogalmaznak az erről szóló közleményben.

„A Kőbányai Önkormányzat a Hős utcai és a Bihari utcai szegregátumok felszámolásakor minden estet egyedileg kezel, és a lehető legtisztességesebben jár el azokkal szemben, akik együttműködnek a hivatallal” – ígérte Kovács Róbert polgármester.

Hirdetés