Itthon hvg.hu 2018. február. 21. 20:41

Sztrájk és tüntetés készülődik az egészségügyben

Hiába az újabb béremelés, minden tizedik egészségügyi dolgozó semmivel vagy legfeljebb néhány száz forinttal vihet többet haza. Megelégelték.

Átlagosan nettó 8 ezer forintot jelent az egészségügyi szakdolgozóknak az a béremelés, amelyet – a tavaly novemberi folytatásaként – idén novemberre ütemezett be a kormány, de januárra hozta előre.

A Független Egészségügyi Szakszervezet számítása szerint azonban nagyjából minden tízedik szakdolgozó semmilyen plusz pénzhez, vagy legfeljebb pár száz forinthoz jut most hozzá.

Azért, mert a bérük még most sem haladja meg a szakmai minimálbért, a bruttó 180 500 forintot.

Emiatt az érdekképviselet – tudósít az RTL Klub Híradója – a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségével sztrájkbizottságot alakított, és megkezdte egy egészségügyi munkabeszüntetés előkészítését. Tüntetést is szerveznek március 24-re.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.