Le is írja blogján, melyek ezek a lehetséges forgatókönyvek:

1. ha a Fidesz támogatottsága valamilyen okból összeomlik,
2. ha az ellenzékből kiemelkedik egy politikai szereplő, aki magához tudja vonzani a kormányváltó szavazatok elsöprő többségét,
3. ha az ellenzék képes kialakítani egy hatékony, szavazói szinten is működőképes együttműködést az egyéni választókerületekben. Érdemes mindhárom lehetőséget részletesen megvizsgálni.

Török kifejti, hogy az elmúlt nyolc évben a Fidesz támogatottsága kétszer ingott meg, először a 2011-ben kezdődött erózió kezdetekor, ennek a mélypontja 2012 közepén jött el, ekkor a teljes népességben 15-21 százalék közé mérték a kutatók a párt támogatottságát. Ugyanekkor az MSZP 15-17 százalékos eredményeket produkált. A másik megingás a 2014-es önkormányzati választások után jött el, ekkor két fontos időközit (Tapolca, Veszprém) is bukott a Fidesz, korábbi szavazóinak egy része mindkét egyéni választókörzetben dezertált.

De 2018 elején a kormánypárt nagyjából ott tart, mint 2014 elején volt, akkor 28 és 39 százalék közé mérték januárban a pártot, most 26 és 46 közötti eredményeket látunk, írja Török.

Összességében úgy vélem, hogy bár a kampány eddigi dinamikája okán van oka a Fidesznek az aggodalomra, a párt olyan tudatos napirendi politikát és kommunikációt folytat, olyan következetesen építi fel a vezető témáját, továbbá ehhez olyan brutális erőforrásokat tud rendelni, hogy nagy valószínűséggel képes lehet a már meglévő szavazóinak „megvédésére”. A Fidesz támogatottsága okán tehát 2018-ban nem várható a centrális erőtér megroppanása.

A második pontban az elemző kifejti, hogy a bukás másik útja az lehet, ha valaki kiemelkedne az ellenzéki oldalon, és képes lenne magához vonzani a többi ellenzéki párt szavazóinak jelentős részét. Ebben az esetben a Fidesz nem egy megosztott ellenzékkel állna szemben, hanem hasonlóan a kétezres évekhez, egy hozzá mérhető támogatottságú párttal. Fontos látni, hogy 2002-ben és 2006-ban is több listás szavazatot kapott, mint 2014-ben, mégis veszített, hiszen az MSZP mindkét választáson nála is jobban szerepelt.

Ha tehát lenne egy Ellenzéki Párt, amely mögött valóban ott állna az összes kormányváltást kívánó szavazó, a Fidesz ma is nagyon nehéz helyzetben lenne: a kutatások többsége szerint feltehetően veszítene, sőt, a választási rendszer miatt akár nagyon komolyan kisebbségbe is szorulhatna.

Törekedett erre az MSZP és a Jobbik is, de ma nincs ilyen ellenzéki párt, a magyar ellenzék messzebb van ettől a helyzettől, mint volt 2014-ben. Török azt írja, az előttünk álló hetekben nem képzelhető el egy „olyan helyzet, amelyben egy párt kiemelkedése, a Fideszt meghaladó támogatottsága okán a centrális erőtér megdőlne”.

Az utolsó pontban azt írja az elemző, hogy „a centrális erőtér számára az lehet még veszélyes, ha a Fidesz stabilitása és az ellenzék megosztottsága mellett is képes lehet az ellenzék arra, hogy az egyéni választókerületekben hatékony, a választók által is követett együttműködést hozzon létre”. Látszólag ettől messze vagyunk, de fontos rögzíteni, hogy a Jobbik saját maga átpozicionálásával zavart okozott a centrális erőtérben: „az eddig a Fidesztől egyértelműen jobbra álló, a radikális, szélsőjobboldali pozícióval leírt és az ellenzék többi részével együttműködésre képtelen, a nem jobbikos ellenzéki szavazók számára vállalhatatlan párt mérséklődésével felborította vagy legalább megingatta a Fidesz által megálmodott sajátos háromszöget.”

Török Gábor írását azzal zárja, hogy:

Sok minden történhet még, lehet, hogy tévedünk a Fidesz helyzetét illetően, lehet, hogy lesz ellenzéki erő, amely végül mégis kiemelkedik, de a mai tudásunk alapján, a fundamentumok ismeretében megítélésem szerint egyértelműen az egyéni kerületi verseny és taktika a 2018-as választás legfontosabb kérdése és egyben a legjelentősebb tétje.