De most már rozmárnak tartja magát az ügyvéd, aki elindul a választásokon, Siófokon méretteti meg magát függetlenként, baloldali pártok támogatásával. A Balaton a mindene, képes órákat a vízben töltetni. Az ügyvéddel és politikus-jelölttel készült portrét a csütörtökön megjelent HVG-ben olvashatja.
Arra a kérdésre, hogy negyvenöt évnyi tisztességesnek látszó foglalkozás után miért állna politikusnak, Magyar azt válaszolta: „elég öreg vagyok ahhoz, hogy politizáljak, nincs vesztenivalóm”. Nem tudja túltenni magát azon, hogy megerőszakolják a jogot Magyarországon. Szerinte a cél az, hogy minden körzetben csak egy kihívója legyen a Fidesznek, ezért „a Jobbik nélkül nincs technikai váltás, így befogott orral is együtt kell működni”.
Sokan kritizálják Magyart, hogy többet látni a tévében, mint a tárgyalóteremben, sztárügyvédnek tartják, de ez szerinte csak a szakmából jövő irigykedés. „Olyan vagyok a jogi pályán, mint Szilágyi Tibor színész a sajátján.” A sztárügyvéd jelzőt pedig Torgyán találta ki magára, már az is marhaság volt, mondta. De azt elismeri, szereti, ha figyelnek rá, ha közönség előtt produkálhatja magát. „Ez exhibicionizmus.”
Ügyfele Simicska Lajos is, aki a G-nap után hívta fel az ügyvédet, amikor az első rúgásokat kapta médiabirodalma. Elgondolkodott azon, szabad-e Simicska mellé állnia, de arra jutott, hogy „elsősorban ügyvéd vagyok, és a Mahirt ért joghátrányokat kell kiegyenlítenem. Simicska személye harmadrangú kérdés.” De a NER ügyvédje semmi pénzért nem lenne.
A teljes interjút a HVG csütörtöki számában olvashatja. A hetilapból az is kiderül, mikor tervez visszavonulni Magyar György.