Itthon hvg.hu 2018. február. 15. 18:10

Folyamatosan mennek betegszabadságra a reptéri rakodók

Napról napra egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget azóta, hogy a Repülőtéri Rendőr Főigazgatóság minden járat ki- és berakodását ellenőrzi.

Február elején jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy a rendszeres reptéri lopások miatt soron kívüli ellenőrzést végeznek, azóta rendszeresen fognak tolvajokat. A legújabb hír a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, hogy pénzt csempésznek be a csomagokba.

A Magyar Nemzet most azt írja, hogy egyre több csomagrakodó munkást jelent beteget és megy szabadságra, a lap reptéri forrásai szerint a csúcsidőszakokban, vagyis hajnalban, dél körül, délután és este komoly nehézséget okoz több földi kiszolgáló társaságnak, hogy biztosítsa a szükséges létszámot.

Egy forrásuk azt mondta, a rakodómunkások fizetése nem nevezhető magasnak, bruttó 200 ezer forint körül van. Ugyanakkor ez az összeg sokaknak csak kiegészítő bér, a fő bevétel a csomagok kifosztásából származik. A lap úgy tudja, a lopásokkal leginkább sújtott járatok alapján a földi kiszolgáló török Celebi munkásai lehetnek a leginkább érintettek, de az eltulajdonított tárgyak repülőtérről való kivitelében részt vehet a gépeket takarító személyzet, sőt még a biztonsági őrök is.

A kiugró betegszabadságokról megkérdezték az illetékeseket is, a hazai magántulajdonban lévő Budport közölte: az Airport Security Zrt. szolgáltatásait veszik igénybe a repülőgépek rakodására és takarítására vonatkozóan, ám semmilyen fennakadást nem tapasztaltak. A Celebi mindössze annyit közölt, hogy az évnek ebben az időszakában megszokott mértékben jelentettek betegszabadságot a munkavállalók.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.