Itthon MTI 2018. február. 07. 15:20

Egyre többen kerülnek intenzívre az influenza miatt

Az előző hetihez képest 60 százalékkal nőtt a kórházba utaltak száma is.

Az ország valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága, az intenzív ellátást igénylők száma csaknem meguplázódott az előző héthez képest – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának legfrissebb, szerdai jelentésében.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint január 29. és február 4. között az országban 47 800 beteg fordult influenzás tünetekkel orvoshoz az előző heti 31 330 emberrel szemben.

Az ország közigazgatási területei között továbbra is nagy különbség tapasztalható. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Fejér megyében, a fővárosban és Pest megyében volt a legmagasabb, Vas, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a legalacsonyabb. Emellett Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megye kivételével valamennyi területen diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzavírus okozta megbetegedést.

Az elmúlt héthez hasonlóan a leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az 5. héten hat jelentés érkezett – a fővárosból kettő, valamint Heves, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéből. A járványok három óvodát, két általános iskolát és egy egészségügyi intézményt érintettek.

A kórházi jelentőszolgálat adatai szerint – az előző héthez viszonyítva – közel 60 százalékkal nőtt a kórházi ápolást igénylők száma. A kórházba utalt betegek csaknem 39 százaléka gyermek volt, csaknem 34 százalékuk a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az előző heti 27-hez képest a múlt héten negyvennégy új beteg részesült intenzív ellátásban, a gépi lélegeztetést igénylő új betegek száma a negyedik hetihez képest megduplázódott (38). Valamennyi intenzív ellátást igénylő beteg – egy kivételével – felnőtt.

A megbetegedések többségéért az influenza B vírus a felelős.

Országszerte egyre több intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat. Listájukat itt találja.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.