Itthon hvg.hu 2018. január. 17. 13:11

Tanmedence helyett luxuswellnessközpont: Juhász feljelentést tesz

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az Együtt elnöke.

Ahogy azt a hvg.hu megírta, bár előzetesen arról volt szó, hogy tanuszoda is fog üzemelni az I. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Oxygen Wellnesben, valójában még a néhány száz méterre lévő iskolába járó gyerekeket is egy jóval távolabbi uszodába viszik úszásoktatásra, az elvileg tanmedencével is rendelkező sportközpontot pedig a pénzes elit használja kikapcsolódásra.

Juhász Péter, az Együtt elnöke ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy jellemző a Fidesz-kormányra, hogy gyereknek, szegényeknek, helyben élő polgároknak ígérnek fejlesztéseket, majd a szupergazdagoknak valósítanak meg mindent, a helyi fideszes polgármester szerint pedig a gyerekek és szülők igénylik, hogy a szomszéd kerületbe, kora reggeli buszoztatással menjenek inkább úszni a 200 méterre levő iskolából.

Feljelentést teszek hűtlen kezelésért, mert a pályázati kiírás szerint tanuszodának kellene üzemelnie ezen az önkormányzati ingatlanon, nem Seszták Miklós köreihez köthető szupergazdagokat kiszolgáló wellnessközpontnak

– közölte Juhász.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.