Itthon T. R. 2018. január. 07. 17:30

Orbán kunyerál, a civilek már megint okosabbak mindenkinél

A hét végén összefoglaljuk, hogy mi az, ami igazán fontos volt, de esetleg nem vették észre, mert elmerült az „Új tanuszodát adtak át Putnokon” és hogy 2018 a kormány szerint épp minek az éve jellegű, termelési jelentésekre emlékeztető szöveghalmazok tengerében.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Pénzeső

A Fidelitas egykori akciója óta tudjuk, hogy a legfontosabb kérdés az: „mibű?” Az ifjúsági szervezet anyapártjánál ez nem lehet nagy kérdés, mivel Rogán Antal minisztériuma tavaly a 25 milliárdos keretszerződés közel dupláját, 46,7 milliárdot költött el kommunikációra és PR-költségre. És mégis, az év úgy indult, hogy Orbán Viktor adománykérő levelet és csekket küld a fideszeseknek, pénzt kér a választási küzdelemhez és Soros György ellen, 300-350 millió forintra számítanak a pártnál, ahogy azt kollégánk megtudta.

Az adománykérés elsődleges oka nem az, hogy a párt rá lenne szorulva erre. Nem is a mostanában divatos közösségi finanszírozás állhat az akció mögött. Sokkal inkább azt tesztelheti Orbán, hogy ha tényleg beérkezik a pártkasszába a remélt több százmillió, akkor a jövőben megléphetik azt, hogy megvonják a pártoktól az állami támogatásokat, mondván: a szavazók tartsák el pártjaikat. Azért a Kubatov-listát is frissíthetik általa: kapott csekket Simicska Lajos, valamint több halott.

Miközben a Fidesz támogatást kér, az Állami Számvevőszék hosszú hetek óta vizsgálja az ellenzéki pártok tiltott támogatását – és büntetéssel fenyeget, bizonyítatlan jogsértésekre hivatkozva, fellebezési lehetőség pedig nincs. Az ÁSZ fontos szereplője lehet a választási kampánynak. Több tízmilliós bírságot róttak ki az ellenzéki szereplőknek, megnehezítve így választási felkészülésüket, de ennél sokkal fontosabb üzenet, hogy egy látszatra független állami szereplő szájából hangozhat el az, hogy a Fidesz ellenfelei törvénytelen eszközökkel készülnek hatalomátvételre.

Bekiabálva

Legalábbis fenntartással illik kezelni azoknak a szereplőknek a megnyilvánulásait, akik a politikai mezőre be nem lépve próbálják meg alakítani a politikát. Ők nem állnak a választók elé, nem mérettetik meg magukat a választáson, így pedig számon kérhetővé sem válnak, létjogosultságukat azonban igazolja a kiábrándultság, az apátia és a folyamatos kiútkeresés, a megoldás, a csodarecept vágyása. És ugyan a Tarjányi-féle Magyar Progresszív Mozgalom megszűnt, miután teljesült a vágya és Botka László megbukott, 11 ismert ember – volt kormánytagok –, élükön Balázs Péter volt külügyminiszterrel, akiből a baloldalon többen miniszterelnök-jelöltet akartak csinálni, előállt egy csoportosulással, Válasszunk! 2018 néven.

Balázs Péter a V18 bemutatkozásakor
Fazekas István

Maguk nem, de a sajtó Karácsony Gergely árnyékkormányaként harangozta be őket, akik a feladat terhe helyett csak azt akarják, hogy minél többen menjenek el választani. A célkitűzést igazolhatja, hogy a magas részvétel a Fideszt gyengíti és az ellenzék malmára hajtja a vizet. A V18 nem áll be párt mögé, se elé, „a demokratikus oldalnak egyetlen miniszterelnök-jelöltet célszerű támogatnia Orbán Viktor kihívójaként”, de azt nem mondta meg, ki ez az egyetlen jelölt. Ebben nem hasonlítanak az egyik feketeöves magyar civilpolitikushoz, Konrád Györgyhöz, aki azt mondta a csütörtökön megjelent HVG-ben, hogy:

"Göncz Árpádot a köztársasági elnökségre, Demszkyt a főpolgármesterségre, Darvas Ivánt a képviselőségre beszéltem rá, legyenek kiválóságok. Beváltak, és a mostani rezsimnél jobbat, polgári demokráciát reméltünk a rendszerváltástól".

Téli álom

Csak a legnagyobb jóindulattal lehet azt mondani, hogy az ellenzék, legyen az baloldali vagy jobboldali, berobbant volna január elején a közéletbe, tart még a téli álom ott, ahol a 2018-as választást sorsdöntőnek állítják be. A politikai innováció szikrája azonban Solymár után – ahol a legnagyobb jóindulattal is csak félsikernek nevezhető a történet – Hódmezővásárhelyen is megmutatkozott, az MSZP-től a Jobbikig (a Jobbik, az MSZP és az LMP ezt még nem erősítette meg, de például a DK és Momentum igen) mindenki ott lehet a haláleset miatt megüresedett polgármesteri posztért folytatott küzdelem független jelöltje mögött, akinek utcájába - hogy, hogy nem - éppen indulásának bejelentése után telepítettek térfigyelő kamerát.

A polgármester-aspiráns pénzt egyik párttól sem fogad el ugyan, ha nyer, vagy legalább megszorongatja a Fideszt egy mélyen fideszes megyei jogú városban, akkor az alkalmi szivárványkoalíció összes résztvevője kampányolhat azzal, hogy győzött, legyőzte Orbán Viktor pártját, az összefogáshívők ráadásul hozzátehetik, hogy a recept adott országosan is: együtt nyerhetnek. Márki-Zay Péternek és az ellenzéki pártoknak van viszonyítási alapjuk: három éve, Almási István 61 százalékkal hozta a Fidesznek Lázár János miniszter városát a széttagolt ellenfelekkel szemben.

A hét idézete a hvg.hu-n:

Török Gábor is interjút adott a hvg.hu-nak az év elején 2018-ról, ő azt mondta, hogy:

A kétharmad inkább egy fegyver, ami mindig ott van a házban, bármikor elő lehet hozni, lehet vele lőni. Ennyiben különös jelentősége van.

Reviczky Zsolt

Futottak még:

  • A belpolitikai csatározások árnyékában Mészáros Lőrincről már január második napján megírtuk, több mint százmilliárd forintot szakítottak cégei és érdekeltségei.
  • A választások után pedig tömeges létszámleépítés jöhet a közszférában.
  • Brüsszel üzent Orbánnak, találkoznak a bíróságon, újabb kvótaper jön, az egyszer már elvesztett után. Ugyanis az Európai Bíróság elé került az a kötelezettségszegési eljárás, amely a többi között Magyarország ellen indult a menedékkérők áthelyezéséről szóló uniós előírások megsértése miatt.
  • A Fidesz január 2-án, 3-án és 4-én is adott ki közleményt, amelyben szerepel Soros György neve. És ez így marad áprilisig.
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.