Sokfelé szeles lesz az idő, de 10-12 fok is lehet.
Szerdán változóan felhős, sokfelé szeles lesz az idő, az élénk déli, délkeleti szél a Dunántúlon meg is erősödik. Késő délutántól északon és nyugaton számíthatunk gyenge esőre.
Reggel -1, +5, délután északon 5-9, máshol 10-12 fok várható.
Csütörtökön egy hullámzó hidegfront hoz sokfelé esőt, záport, mely délutántól nyugat, északnyugat felől, a front mögött havas esőbe, havazásba válthat át. Az élénk, erős délies szél a Dunántúlon északnyugatira fordul. Itt már jelentősebben visszaeshet a hőmérséklet, míg keleten még enyhe marad az idő.
Szerdán nem érvényesül fronthatás, de a hidegfrontra fokozottan érzékenyek, leginkább a keringési rendszer betegségeivel küszködők, illetve vérnyomásproblémákkal élők tüneteik felerősödésére számíthatnak.
A szélre érzékenyek körében a nyugati és középső országrészben tartózkodók számára a kellemetlen tünetek, mint a görcsös fejfájás és az alvászavarok továbbra is fennállhatnak.
A nyugati tájakra jellemző változékony időben ismét megnövekszik a megfázásveszély, ennek köszönhetően és a szél miatt is ingadozhat hőérzetünk. A napsütötte órákban érdemes ugyanakkor legalább egy kis időt a szabadban tölteni.