A KDNP politikusának, volt oktatási államtitkárnak a neve nem szerepel majd a Fidesz–KDNP országos választási listáján, nem lesz parlamenti képviselő a választások után.
A hírről beszámoló ATV úgy tudja, a KDNP marasztalta volna, de Hoffmann szólt, ha 70 éves lesz, nem politizál tovább. A politikust is keresték, de nem érték el, viszont a Kereszténydemokrata Néppárt egyik vezető politikusa megerősítette a hírt.
Hoffmann korábban vidékre költözött, és már egy kicsit fárasztó volt számára a rendszeres utazás, nem csak a parlamentbe, hanem az Európa Tanács strasbourgi székhelyére is, ugyanis tagja az ottani magyar delegációnak.
2010 júniusától 2013 februárjáig a humán csúcsminisztérium oktatásért felelős államtitkára volt, regnálása idején kezdődött az állami szerepvállalás jelentős növelése az oktatás finanszírozásában. A diáktüntetések alatt kettéválasztották betöltött posztját, a felsőoktatási államtitkár Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora lett, Hoffmann Rózsa pedig a köznevelésért felelős államtitkár a 2014-es választásokig.
A 2014-es kormányalakításkor Czunyiné Bertalan Judit vette át Hoffmann Rózsától a köznevelésért felelős államtitkára posztot.