Leváltották Hornyák Tibort az Erzsébet Táborok Kft. éléről, miután kiderült, hogy a rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős hivatalnok a Balaton-part egyik legdrágább szálláshelyét bérelte ki magának, és onnan járt be zánkai munkahelyére.
Október 31-én bejelentették a cégbíróságon, hogy megszüntetik Hornyák Tibor megbízatását, és helyette Ledvényi Csabát nevezik ki az Erzsébet Táborok Kft. új ügyvezetőjének – közölte a 24.hu.
Szintén a portál írta meg Hornyák Tiborról augusztusban, hogy a nyári táboroztatás idején egy Zánka melletti faluban, Monoszlón napi 110 ezer forintos áron bérelt egy úszómedencés házat.
A botrány kirobbanása után több párt felszólította az Emmit, hogy menessze zánkai vezető posztjáról Hornyákot, aki egyszerre volt az egész tábort tulajdonló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára és az üzemeltetést végző Erzsébet Táborok Kft. ügyvezető igazgatója.
Még a Fidesz is kiakadt, Budai Gyula képviselő azt mondta, felháborító és elfogadhatatlan, hogy Hornyák napi 110 ezer forintért bérelt egy luxusvillát.
A minisztérium viszont akkor a védelmébe vette, Hornyák pedig azzal érvelt, hogy havi nettó 1 millió 850 ezer forintot keres, és saját maga fizette több mint egy hónapig a szálláshelyet.