Az oligarcha délelőtti akciója után Simicska Lajos beszélt az ATV riporterével. Arra nem válaszolt, hogy meg tudja-e buktatni Orbánt, de azt tagadta, hogy lenne fegyvere a kormányfő ellen. A plakátfestésbe azért kezdett, hogy jobban érezze magát.
Az ATV Híradója azután készített interjút a milliárdos vállalkozóval, hogy az ismét a miniszterelnököt gyalázó feliratot festett egy kormányzati plakátra. A kilencperces felvételen – amelyet teljes egészében meg lehet hallgatni az ATV oldalán – azt állítja, hogy a diktatúra után demokráciát ígértek, de neki nem tetszik az az irány, amibe Orbán fordult. A kormányfő Simicska szerint neki elmondta, mit tervez.
Értsd meg Lajos, másodszor van kétharmadom
– mondta 2014-ben Orbán Simicskának, aki állítása szerint erre az mondta, hogy ebben nem lesz partner. A vállalkozó azt mondja, hogy ő azóta nem kíváncsi a Fidesz elnökére, és ez sosem változik már meg.
Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, Simicska Lajos kedden ismét Orbán-gyalázó feliratot festett egy – ezúttal nemzeti konzultációs – plakátra. A milliárdos most az ATV riporterének, Molnár Fruzsinának azt mondta: ő csak a véleményét írta rá a kormányzati plakátokra. A televízió kérdésére közölte: semmilyen titkos fegyverről nem tud Orbán ellen, de kitért a kérdés elől, meg tudná-e buktatni a kormányt.
Simicska elmondta, nem ért egyet Orbán migrációs politikájával, majd egy huszárvágással azt állította, hogy Orbán százezer kínai betelepítését tervezi. A milliárdos oligarcha hosszan beszélt az ATV Híradójának a miniszterelnökkel folytatott utolsó beszélgetéséről is, amely 2014 nyarán zajlott.
Mint ismert, a milliárdos nagyvállalkozó kollégiumi szobatársa volt Orbán Viktornak, és sorkatonaként is együtt szolgáltak. Később közösen vettek részt a Fidesz felépítésében – bár Simicska nem volt az alapítók között. Hivatalos pozíciót csak 1993-tól töltött be a pártban, rövid ideig ő volt a Fidesz gazdasági igazgatója. Később, 1998-tól egy évig vezette az APEH-ot. Ezt követően a gazdasági életre helyezte a hangsúlyt, a hozzá közvetlenül vagy átláthatatlan hálókon kötődi cégbirodalmain keresztül milliárdos vagyonra tett szert, a Forbes listája szerint jelenleg is ő a 21. leggazdagabb magyar. Az Orbán Viktorral való legendás barátsága 2015-ben, viharos gyorsasággal ért véget a hírhedt G-napon.