Itthon hvg.hu 2017. november. 18. 09:36

Megszerettük a fideszes politikusokat

Ádertől Orbánon át Rogánig mind jelentősen szimpatikusabbak lettek a fideszes politikusok egy hónap alatt, míg az ellenzékiek Karácsonytól Szélen át Vonáig, Molnár Gyuláig ellenszenvesebbek.

Jelentős átrendezést mutat a politikusok népszerűségi listája. A Magyar Nemzet a Jobbik-közeli Iránytű Intézetet bízta meg a kutatás elvégzésével, és kiderült, főként fideszes politikusok lettek népszerűbbek egy hónap alatt. Megint Áder János a legnépszerűbb politikus 60 ponttal, Karácsony Gergely öt pontot esve csak a negyedik, Lázár Jánossal holtversenyben. Orbán is javított, öt ponttal népszerűbb most, mint szeptemberben. Szél Bernadett ismertsége nagyot ugrott: 9 százalékkal többen ismerik, ugyanakkor négy helyet visszaesett a rangsorban. Négy pontot javított Balog Zoltán, ennyit rontott Juhász Péter, hármat pedig Vona Gábor. Még Rogán Antal is előre tudott lépni, Molnár Gyula viszont négy pontot esett, és így helyet is cserélt a listán Rogánnal. Az utolsó három helyen Németh Szilárd-Botka László-Gyurcsány Ferenc a sorrend.

A Fidesz tehát nem csak pártként tudott erősödni, a politikusai is kedveltebbek.

Hirdetés