Itthon hvg.hu 2017. november. 18. 13:32

Breaking: A Fidesz 4 nap után felfogta, mit írt a hvg.hu

A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg "migránspárti döntéseiket" – adta hírül az MTI. Az egyetlen szépséghiba: olyan információra alapozzák állításukat, amelyet magától észre sem vett a kormánypárt.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Soros György az elmúlt napokban ismét Brüsszelben járt és "eligazítást tartott". Ahogy mondta: egy, az internetre felkerült kép igazolja, hogy a milliárdos Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselővel, az "egyik legbefolyásosabb bevándorlásügyi politikussal" találkozott november 10-én. (A megfogalmazás is csúsztatás: a kép nem felkerült, hanem maga Wikström rakta ki.) A kormánypárt szóvivője aláhúzta, hogy Wikström készítette elő azt a jelentést, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament, annak tartalma pedig pontról pontra visszaigazolja a milliárdos elgondolásait.

Csakhogy a párt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs e hét elején még arról beszélt: a napokban megy majd Soros Brüsszelbe. Jövőidőt használt, nem múltat. Tévedett. A kormánypárt ugyanis nem vette észre, hogy Soros több mint egy hete már megjárta az unió székhelyét. Megkérdeztük Hidvéghit, mi volt bejelentésének forrása, mire szerdán a hvg.hu-val azt közölte: a Népszavában olvasta.

Igen, a kormánypárt, amely azt mondja, ő leplezi le Brüsszelt és megvédi Sorostól a magyar embereket, a Népszavára támaszkodik harcában. És még azt sem helyesen értelmezi. A hír ugyanis nem volt igaz.

A hvg.hu szerdán tételesen bemutatta, hogy Soros nem tervez Brüsszelbe menni, mert napokkal korábban már járt ott. És többek között a Wikström-fotóra is felhívtuk az illetékesek figyelmét. A Fidesznek ezek után további három nap kellett, hogy a hvg.hu információját feldolgozza, és ez alapján újabb hangzatos bejelentést tegyen.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.