Itthon hvg.hu 2017. október. 14. 08:20

Elhallgatott a börtönrádió – nem kellenek a civilek

A börtönrádiók a múlt héten országszerte elhallgattak, miután a Börtönrádiónak helyet adó mindhárom büntetés-végrehajtási intézet azonnali hatállyal felmondta a rádiót működtető Adj Hangot Egyesülettel az együttműködési szerződést.

A civilszervezet közlése szerint az egyesület 2014. szeptemberében írt alá megállapodást a Váci Fegyház és Börtön parancsnokával, majd 2015-ben a Győr-Moson-Sopron Megyei és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumának vezetői is úgy döntöttek, hogy a reintegrációt a Börtönrádió innovatív módszerével teszik még hatékonyabbá. A megállapodások értelmében az egyesület mentorai rádiós képzést nyújtottak a fogvatartottaknak, akik - a mentorok folyamatos segítségével - saját műsort szerkesztettek társaiknak.

Az együttműködés felbontásának indoka, hogy az Egyesület egy pályázatra szánt hanganyagot, nem a titoktartás alatt álló bíráló bizottságnak történő benyújtást megelőzően, hanem akkor engedélyeztetett, mielőtt azt a nagyközönséggel megosztotta volna.

A rádiósok mentorálását az egyesület pszichológus, rádiós újságíró, technikus, jogász szakemberei önkéntesként végezték. Közel 40 fogvatartottnak nyújtott egész napos értelmes, fejlesztő szellemi elfoglaltságot, és több száz fogvatartottnak sugároztak minden nap reintegráló, feszültségcsökkentő, oktató tartalmat. A Börtönrádió révén nőtt a munkáltatásban résztvevő fogvatartottak száma is.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.