Itthon hvg.hu 2017. október. 13. 19:46

Visszalépés a CEU szerint a kormány új javaslata

Az intézmény nem támogatja a halogatást, inkább sürgeti a kormányt, hogy írja alá a Magyarország és New York állam közötti megállapodást.

Ahogy megírtuk, módosítani tervezi a Central European Universityt (CEU) is hátrányosan érintő felsőoktatási törvényben foglalt határidőket a kormány. Ha elfogadják az erről szóló tervezetet, az új feltételeknek 2018. január 1-je helyett 2019. első napjától kell majd megfelelniük a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményeknek.

A CEU ennek nyomán közleményt adott ki, amelyben azt írta: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, ami csökkenti a bizonytalanságot, a határidők megváltoztatásáról szóló javaslat azonban nem ilyen. "Meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát, miközben hátat fordít a kérdés kézenfekvő megoldásának."

Az intézmény emlékeztetett, hogy a további magyarországi működését biztosító megállapodás New York állam és a magyar kormányzat között készen áll az aláírásra. A helyzet megoldása a kormányzat kezében van: egyszerűen aláírhatja az általa letárgyalt megállapodást. A CEU a Bard College-dzsal egyezett meg arról, hogy oktatási tevékenységet folytat majd az államban, egy programjuk heteken belül elindulhat.

"A magyar kormány már aláírt egy szerződést Maryland állammal a McDaniel College ügyében.

A New York állammal kötendő megállapodás aláírásának elmulasztását csak a CEU elleni diszkriminációként tudjuk értelmezni"

– fogalmaztak, hozzátéve: az aláírás elodázása szerintük visszalépés.

"A CEU sürgeti a magyar kormányt, hogy haladéktalanul írja alá a Magyarország és New York állam közötti megállapodást, valamint kinyilvánítja elkötelezettségét, hogy minden törvényes előírásnak eleget tesz, megvédi tanszabadságát, és folytatja működését, mint a magyar és a nemzetközi tudományos élet megbecsült tagja" – olvasható a közleményben.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.