Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 13. 13:21

Motorháztetőn egyensúlyozó férfi miatt hívták a rendőröket

A rendőrök kapcsolták le Debrecenben azt a férfit, aki egy veszekedés után az elhajtó haragosa motorháztetőjére kapaszkodott és menet közben betörte a szélvédőt.

Kedden reggel kapták a debreceni rendőrök a bejelentést, hogy Balmazújvárosi út melletti szervizúton egy közlekedő személyautó motorháztetején kapaszkodik egy férfi - közölte a Hajdú-bihar megyei kapitányság.

A kiérkező rendőrök kiderítették, hogy a két férfi veszekedett egymással, majd amikor a 45 éves L. József el akart hajtani a helyszínről, a 34 éves B. Géza az autó elé állt. A másik férfi mégis elindult, a haragosa pedig a motorháztetőre ugrott, megkapaszkodott és 800 méter megtétele után ököllel betörte a szélvédőt.  

Mindkettejüket előállították, L. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés, B. Géza esetében közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

Hirdetés