Nem változtatja meg a menekültekkel kapcsolatos politikáját a kormány, de tudomásul veszi az EU-bíróság ítéletét a kvótaperben – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A szokásos sorosozás mellett a kormányfő most több színes hasonlattal is élt a menekültkérdésről.
Még nem mentünk el a falig kvótaügyben, tudomásul kell venni a bírósági ítéleteket is, de nem mindegy milyen szóval reagálunk egy ilyen ítéletre, "én a tudomásul venni kifejezést használom" – közölte Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában.
Szerinte tudomásul kell venni az ítéletet, de a kormány nem változtatja meg a menekültekkel kapcsolatos politikáját.
"Ennek a három Juszufnak nem Brüsszelben, hanem Budapesten kellene élni" – gondolkodhatják Orbán Viktor szerint az EU-tisztviselők, de ezt nem kell elfogadnunk, hogy kikkel élünk együtt, szerinte azt mi, magyarok fogjuk eldönteni.
Az egész ügy egy komoly kérdést vet fel, hogy egy európai birodalom vagyunk-e, ami utasításokat osztogat a tagországok vétója ellenére – mondta Orbán Viktor.
A bíróság szerinte most kinyitotta azt a kaput, amelyen keresztül megpróbálják Európát egy vegyes kultúrájú területté tenni. Kinyitották a kaput Soros György terve előtt – tette hozzá.
Amikor elárasztja a lakást a víz, nem azon kell vitatkozni, hogy melyik szobába mennyi vizet juttassunk, hanem hogy hogyan szüntessük meg az áradást – hozott egy hasonlatot a menekültkérdésre.
Azonnal hozzátett egy másikat: "ha elsózták ezt a levest, akkor egyék meg" – utalva itt az EU menekültpolitikájára.
Magyarország végig betartotta a schengeni szabályokat, amikor elköltöttünk sok pénzt, azzal Európát is védtük – mondta.
Szerinte a szolidaritás értelmezéséhez hozzátartozik, hogy kiadásoktól kíméltük meg a nyugatiakat, az EU nem is zárkózik el a költségek felének kifizetésétől, de azt mondják, kerítésépítést nem finanszíroznak. De amikor valaki ellenzi a kerítést, a menekültek megállításának politikáját is ellenzi – közölte Orbán Viktor.
A volt gyarmattartó országok "a nagykutyák" az EU-ban, de a birodalmak összeomlása után Európa számos országa bevándorlóország lett – ezekbe az államokba "folyamatosan dőlnek be" a migránsok – közölte Orbán Viktor.
A bevándorlóországok akarják ránk kényszeríteni a logikájukat, "mi nem hívtunk ide soha senkit", nem akarunk bevándorlóország lenni – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szerint leégne a bőr a képéről, ha németként a szolidaritás kérdése kerül szóba. Németország és más tagállamok is jól keresnek ugyanis szerinte Magyarországon, itt például sokkal kevesebbért végezzük el ugyanazt a munkát, mint például Németországban.
A regionális fejlesztési pénzeket azért adja az EU, hogy a fejlődésünk elérje a régi tagok szintjét, és ez jót tegyen a régi tagállamoknak. De összekötni bármilyen politikai kérdést, így a menekültek kérdését is ezzel a pénzkérdéssel erkölcstelen – tette hozzá.
Eddig jogi harcot vívtunk, most politikai harcot kell vívnunk, meg kell változtatnunk a kötelező kvótáról szóló döntést, vagy ezt felváltsák egy állandó elosztási mechanizmussal – közölte.
Viszont egyetlen kormány sem léptetheti ki Magyarországot az EU-ból, a magyarok népszavazáson döntöttek az uniós tagságról, és ez jól is van így – fejezte be Orbán Viktor az interjút.