A hatósági vizsgálat ugyan még tart, de hétfőn 6 órától újra üzemel és szállít az a tiszavasvári húsfeldolgozó üzem, ahol súlyos hiányosságokat találtak. Mivel pár nap alatt rendbe tették a kifogásolt dolgokat, jogilag nem volt akadálya, hogy újra működjenek.
Szerdán írtuk meg, hogy súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd, illetve üzem működését.
Az esetről Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője csütörtökön reggel több médiumban is beszélt. Mint mondta, az ismeretlen eredetű termékeket és a selejtként feltüntetett húst már megsemmisítették, a vizsgálat még folyamatban van, várhatóan több millió forintos bírságra számíthat a vágóhíd üzemeltetője, és a bérvágásra megbízást adó cég is.
Az intézkedésük azonban múlt csütörtökön történt, ekkor készült az elhíresült felvétel is, amin látszik, hogy az üzem dolgozói térdig, néhol derékig állnak a földre lepotyogó húsban. A csirkéket onnan vették fel, és vitték tovább, így nem kizárható, hogy boltokba, vendéglátásba is ilyen, a földön halmozódó hús került. Ugyanakkor nem érkezett olyan bejelentés még a Nébihhez, amely valamilyen megbetegedést ezzel az egységgel hozott volna összefüggésbe.
Helik erről azt mondta: azért technológiai problémákra hivatkoztak, mert a csirkehúst szállító szalag sebességéhez képest nagyon kevés alkalmazott dolgozott egyszerre. Magyarul túl gyorsan érkeztek a csirkék, amiket rakodni/csomagolni/felakasztani kellett volna, így egy idő után leömlött a földre – ezért álltak gyakorlatilag benne a munkások.
Úgy tűnik, ha akarták volna, tudták volna máshogy csinálni: a múlt csütörtöki hatósági akciót követően pár nap alatt orvosolták az igazgató szerint a problémákat. Így – még ha bírságot majd biztosan kapnak is – most hétfőn már ki is nyitott az üzem. Egészen pontosan hétfőn reggel 6 órakor a hatóság emberei a helyszínen voltak, és mivel jogi akadálya nincs a termelés folytatásának, engedniük kellett az újranyitást.
Az esetről itt olvashat tovább!