Az állítás annyira nevetséges, hogy szinte kínos reagálni rá – így reagált az Európai Bizottság első elnöke a kormány által sulykolt üzenetre.
Számtalanszor elhangzott már kormánypárti politikusoktól, hogy Soros Györgyöt meg kell állítani, mert az amerikai milliárdosnak feltett szándéka, hogy évente egymillió migránst – méghozzá gazdasági bevándorlót – irányítson az európai kontinensre. Azt is mondták – köztük egyik szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök –, hogy Soros Brüsszelen keresztül akarja megvalósítani a tervét, erre szolgál az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége.
Ezeket a kijelentéseket nevezte most közleményében Frans Timmermans nevetségesnek.
"Az állítás annyira nevetséges, hogy szinte kínos reagálni rá. De mivel egész Magyarországon elterjedt, az Európai Bizottságnak nincs más választása, mint a tények egyenes rögzítése. Brüsszel nem hajtja végre Soros úr vagy mások úgynevezett terveit. Az Európai Bizottság önállóan dolgozik az európai érdekekért, az európai polgárok szolgálatában” – idézte az EB első alelnökét a Népszava.
Orbán Viktor szerint az ügynökség létrehozása ellen azért is tiltakozott Magyarország, mert az elvenné a tagállamok kormányaitól a lehetőséget, hogy eldöntsék, kiket hajlandók befogadni. Timmermans erre azt írta: szó sincs ilyesmiről. Jelezte: Magyarországot arra kérték, hogy korlátozott számú, 1294 embert fogadjon be Olaszországból és Görögországból.
Az EB-alelnök azt is írta, hogy az unió az elmúlt két évben azon dolgozott, hogy megerősítse határai védelmét, és visszaküldje azokat, akik nem jogosultak a menedékjogra. Az illegális bevándorlás és az embercsempészet ördögi üzleti modelljének a megszüntetésén munkálkodott, s a migráció kiváltó okainak kezelésén.
Megjegyezte továbbá, hogy a kihívásokra választ csak akkor tud adni a kontinens, ha egységes, és szolidáris a rászorulókkal. "Az európaiak megértik, hogy össze kell fogniuk. És az európaiak megérdemlik, hogy megismerjék az igazságot, ami a tényeken alapszik."