Itthon MTI 2017. július. 18. 06:56

A Puskás-stadionban lesz tömeges mise a 2020-as budapesti eucharisztikus világkongresszuson

A kongresszus Társadalmi Bizottságának elnöke Áder János köztársasági elnök.

Valószínűleg a Hungexpo lesz a 2020-as budapesti eucharisztikus világkongresszus legfőbb helyszíne, a nyitó szentmisét a Puskás Ferenc Stadionba tervezik, az eucharisztikus körmenetet megelőző szentmise pedig várhatóan a Kossuth téren lesz – mondta a Magyar Hírlapnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkárságának főtitkára.

Fábry Kornél katolikus pap a lap keddi számában az előkészületekről elmondta még, hogy elkészült az egyházi világesemény honlapja, megkezdődtek a sajtómegjelenések az egyházi és a világi médiában, a szentmise egy-egy részletét elmagyarázó filmsorozat készül néhány perces jelenetekkel, bemutatták a NEK logóját, és megalakult a kongresszus Társadalmi Bizottsága, amelynek elnöke Áder János köztársasági elnök.

A kongresszus mottója: "Minden forrásom belőled fakad". Ez a főtitkár szerint arra utal, hogy "az Eucharisztia az életünk forrása, és a szeretet forrása is". A kongresszust felvezető évek közül idén a személyes Krisztus-kapcsolatra, jövőre a közösségre, 2019-ben pedig az egyházon kívüliekre koncentrálnak. "A budapesti kongresszuson keresztül megmutathatjuk a világnak a magyar kultúrát, miközben fő célunk az egész magyar kereszténység megújítása" – mondta Fábry Kornél.

Az 52. ilyen egyházi világeseményt 2020. szeptember 13. és 20. között rendezik. Budapesten eddig egyszer, 1938-ban rendeztek eucharisztikus kongresszust.

Hirdetés