Szeretve tisztelt barátom, Tamás Gáspár Miklós azzal állt elő, hogy a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok közül csak az MSZP induljon a választásokon, a többi párt ne induljon, illetve a Fidesszel és a Jobbikkal szembenálló választók mindannyian az MSZP-re szavazzanak. Azt feltételezi, hogy ily módon az MSZP megnyerheti a választást, de legalábbis jóval erősebb lehet a Fidesz és a Jobbik demokratikus ellenzéke. Ez nagy áldozatot jelent a nem induló pártok, illetve támogatóik részéről, de ezt az áldozatot a haza érdekében szerinte meg kellene hozniuk. Ezúttal nem értek egyet vele.

Áldozatot hozni valami olyasmiért érdemes, amit kívánatosnak tartunk. Ha valaki javára hozunk áldozatot, annak olyasvalakinek kell lennie, aki méltó arra, hogy áldozatot hozzanak a javára. Szerintem az MSZP nem méltó, politikusai nem méltók arra, hogy a többi párt ilyen áldozatot hozzon a javára, javukra. Az pedig, hogy győzelem esetén az MSZP egymaga kormányozzon, illetve vereség esetén egyedül alkossa – a Jobbik mellett – az ellenzéket, nem kívánatos.

Abban nincs vitám TGM-mel, hogy Orbán rendszerének további fennmaradása szörnyű lesz, ahogy eddigi fennállása is az. Mivel ebben egyetértünk, emellett nem kell érvelnem.

Jövő áprilisra a Fidesz köztársasági elnöke, Áder János kiír majd egy „parlamenti választást” a Fidesz által meghatározott szabályok szerint. Ezeket a szabályokat az EBESZ már 2014-ben sem tartotta a nyugati demokráciák normáit követőnek, de azóta a Fidesz tovább változtatott ezeken a szabályokon, kiváltképp a választók információhoz jutási lehetőségeit illetően. Ezek a szabályok gyakorlatilag kizárják annak esélyét, hogy a Fidesz ne nyerje meg ezeket a választásokat, mégpedig nagy valószínűséggel újra kétharmados többséggel, TGM szavaival „fényes győzelemként”. A közvélemény-kutatások szerint ma a szavazni készülő magyar választók mintegy fele a Fideszre szavazna, és a hátralevő időben a Fidesz nagy erővel folytatja a szakadatlan választási kampányt.

TGM feltételezése, miszerint „a lakosság többsége nem támogatja a Fidesz-KDNP-t”, szerintem pontatlan. A francia lakosság többsége sem támogatta az első fordulóban Emmanuel Macron elnökké választását, és ő mégis „fényes győzelmet” aratott a második fordulóban, majd a parlamenti választáson is. Theresa Mayt sem támogatta a brit választók többsége, mégis ő kormányozhatja Nagy-Britanniát. A Fidesznek megvan, és jövő áprilisban is meglesz a relatív többsége, és ez nálunk is elegendő a biztos kormánytöbbséghez, akár a kétharmadhoz is.

Így, ha részt veszünk a jövő áprilisi választáson – a demokratikus pártok jelölt- és listaállítóként, támogatóik pedig választókként –, akkor nagy valószínűséggel nem kormányra, hanem ellenzékre fogunk szavazni.

Persze, ha történne valami jövő áprilisig, amit ma nem látunk, és Orbán hatalma morálisan és politikailag összeomlana, akkor a politikai élet részvevői még a választások előtt megállapodhatnának a választások és a médiaviszonyok új szabályaiban, ahogy ez az 1990-es választás előtt is történt. Akkor a Fideszt akár le is lehet győzni. Ebben az esetben TGM javaslatára nincs szükség. Sőt, az kifejezetten nem kívánatos. Én ugyanis a mai MSZP-t egymagában semmiképpen nem tartom alkalmasnak az ország kormányzására.

Az MSZP – akárcsak a 2002-es kampányban – olyan felelőtlen ígéretek sorozatát teszi, amelyek megvalósításával nem lehet az országot kormányozni. (Nem megvalósításuk viszont azonnal a 2006 utánihoz hasonló hitelességi válságba sodorná az új kormányt.) Az MSZP 2010 óta a fideszes többség minden tőkeellenes, multiellenes lépését (különadók, erőltetett energiaár-csökkentés – ezt nevezik „rezsicsökkentésnek” –, devizahitelesek „megmentése” egyoldalúan a bankok terhére stb.) elfogadta, sőt támogatta, olykor rá is licitált. Kormányon sem változtatna ezen az attitűdön, ami azt jelentené, hogy továbbra sem növekednének a magánberuházások, folytatódna Magyarország leszakadása a régió más országaihoz képest, nem lenne miből életszínvonalat emelni, javítani az egészségügy és az oktatás finanszírozását.

Ha a Fidesz morális és politikai összeomlását követően rendeznek új szabályok szerint választást, azon megnövekedhetnek az MSZP-n kívüli demokratikus pártok esélyei, s az elképzelt új kormány olyan koalíció lehetne, amelyben a felelős pártok is megfelelő súllyal vennének részt a döntéshozatalban.

Ha ma előre nem látott nagy horderejű fejlemény jövő áprilisig nem következik be, akkor a Fidesz nem tudja elveszíteni a választást. Akkor, ismétlem, ellenzéket választunk. Az, hogy kikből áll az akár kétharmados többséggel rendelkező negyedik Orbán-kormány ellenzéke, nem teljesen közömbös. Például a menekültkérdésben, amelyet TGM – szerintem helyesen – a ma legfontosabb politikai kérdésnek tekint, az MSZP elfogadhatatlan engedményeket tesz a Fidesznek: kezdettől elutasította a brüsszeli kvótát, és most már a kerítést, az új vasfüggönyt is támogatja. Korábban a nemzeti kérdésben, konkrétan a szomszéd országokkal folytatott hidegháborút tekintve is odaállt a Fidesz mellé, megszavazta a státustörvényt és az állampolgárság kiterjesztését.

Nem közömbös az ország számára, hogy Orbán bizonyos törvényeit az egész ellenzék megszavazza – ha az csak a Jobbikból és az MSZP-ből áll –, vagy van néhány olyan képviselő, esetleg kisebb frakció is, akinek illetve amelynek van bátorsága határozott nemmel szavazni, és ezt parlamenti vitában megindokolni. (Ebben a ciklusban a független képviselőkként jelenlevők ezt számos kulcsfontosságú kérdésben megmutatták.) Nem közömbös, hogy ha Orbán miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlésben, és mond egy uszító beszédet, miként és milyen érvekkel válaszolnak arra ellenzéki frakcióvezetők: visszautasítják-e az uszítást, vagy csak jóléti kérdésekről beszélnek, mint az MSZP-s frakcióvezetőktől megszokhattuk.

Ha TGM javaslata megvalósulna, akkor a demokratikus oldalt csak az MSZP képviselné a parlamenti szavazásokban, illetve az MSZP frakcióvezetője a napirend előtti vitákban. Ezen az alapon gondolom, hogy a javaslat téves.

Bármilyen furcsa, az országgyűlési jelenlétnek az Orbán által totálisan uralt helyzetben is lehet jelentősége. Ennek bizonyítéka az LMP erőteljes jelenléte a magyar politikában: ők ezt lényegében a parlamenti jelenléttel érik el. Nem szolgálná Magyarország jövőjét, ha erről a lehetőségről az MSZP-n kívüli demokratikus pártok lemondanának. (Azzal a nehéz kérdéssel, hogy egyáltalán el kell-e indulni a választáson, és az alaptörvényre esküt téve jelen kell-e lenni Orbán parlamentjében, most nem foglalkozom.)

Végül: az a párt, amely korrupt alkut kötött a Fidesszel a kereskedelmi rádiófrekvenciák ügyében, s amelynek számos politikusa ma is hajlamos összefogni a Fidesszel más demokratikus pártokkal szemben, amely – más ellenzéki pártoktól eltérően – mindmáig nem tette átláthatóvá pénzügyeit, nem méltó arra, hogy a többi demokrata párt a javára hozzon áldozatot.

Tisztában vagyok vele, hogy TGM nem jókedvében jutott a vitatott gondolatra, s azt mint egy szörnyű helyzetben elfogadandó kényszermegoldást terjesztette az ellenzéki közvélemény elé. Így is azt gondolom: nem jó eredményre jutott.