Itthon hvg.hu/MTI 2017. július. 06. 17:28

Jobban támogatná Lázár a használtlakás-vásárlókat

A csokot ősszel felülvizsgálják, akkor lépne a miniszter.

Ősszel értékelik a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), akkor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások vásárlása esetében – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Ezzel vidéki polgármesterek is egyetértenek. Lázár azt mondta, csaknem 300 ezer eladó használt lakás van az országban, ezek fele beköltözhető állapotban van.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy önkormányzatok, házkezelők, építészek, mérnökök bevonásával egyeztetéseket folytatnak arról, hogy hogyan tudnának segíteni az 570 ezer panellakásban élő mintegy egymillió embernek, ám ennek részleteit nem közölte. A kormányinfóról szóló tudósításunkat itt olvashatja.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.