Felfüggesztett börtönt kapott a kerítésébe áramot vezető pellérdi férfi
Az idős ember az önkormányzatnál azzal védekezett, hogy a tolvajok miatt volt elektromosság a kerítésében.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy idős pellérdi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe – közölték kedden.
A törvényszék hétfőn több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt a férfit két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztette.
Az idős ember 2015 májusában vezetett áramot a háza előtti kerítésbe. A helyi önkormányzat időközben döntött arról, hogy megjavítják az elhanyagolt, balesetveszélyes kerítést, és erről a férfinak is szóltak.
A javítást 2016 novemberében végző egyik munkást "megcsípte" a kerítés, amelyet azután a társával együtt megvizsgáltak, de akkor egyiküket sem rázta meg az áram. Ez azonban kizárólag a szerencsének volt köszönhető. Az egyik munkás aznap szólt a település aljegyzőjének a kerítésről.
Az idős férfi másnap elmondta az önkormányzatnál, hogy a tolvajok miatt vezetett áramot a kerítésbe. Az aljegyző szólt a rendőrségnek, az áramszolgáltató munkatársai pedig áramtalanították a házat.