A házelnök úgy látja, hogy egyes országok jobbközép pártjainak képviselői nem hisznek már a konzervatív értékek képviselhetőségében. Szerinte a német CDU ezért cserélhetné le a nevében a keresztény jelzőt a centrumra.
Gyávák, és nem mernek szembefordulni a liberális véleménydiktatúrával, vagy pedig semmit sem jelentenek már számukra a konzervatív értékek – Kövér László szerint ez az oka annak, hogy a német kereszténydemokratákat vezető Angela Merkel más álláspontra helyezkedett a melegházasságok ügyében.
A házelnök erről a Hetek című lapnak adott interjúban beszélt, amelyet pénteken tettek közzé. A Bundestag péntek reggel szavazta meg a németországi azonos nemű párok házasságát lehetővé tévő törvénymódosítást, amelyre Angela Merkel nemmel szavazott. A német kancellár a voksolás után is egyértelművé tette azt az álláspontját, hogy a házasság szerinte férfi és nő között létezik.
Kövér László a Heteknek azt is mondta: szerinte a nyugat-európai jobboldal pártjai „nem akarják észrevenni, hogy egy olyan világban, amelyben a különböző nemű párok között is egyre inkább csökken a házasságra, mint életre szóló elköteleződésre való hajlandóság, az azonos neműek házasságának elismeréséért folyó kampány valójában inkább magának a házasságnak, mint több ezer éves civilizációs intézménynek az eredeti értelmétől való megfosztására, azaz eltörlésére, a zsidó és keresztény értékrend egyik legerősebb tabujának megtörésére, illetve a normalitás határainak a teljes feloldására irányul”.
A házelnök úgy fogalmazott: azt a felfogást, amely „tagadja az ember mindenfajta kötöttségét, meghatározottságát, meg akarja fosztani először Teremtő Istenétől, azután nyelvét, gondolatait, szokásait adó nemzeti közösségétől, majd a családjától, végül pedig a természetes nemétől is”, sokféle jelzővel lehet illetni, de kereszténynek biztosan nem lehet nevezni.
„Érdeklődve várom, mikor cseréli fel a CDU a nevében viselt, szemlátomást egyre inkább kirekesztőnek és a pragmatikus szavazat-optimalizálás gátjának tekintett keresztény szót mondjuk a centrumra” – tette hozzá.
Kövér László szerint az LMBTQ-csoportok „inkább a normalitás szétzilálásának az eszközei, semmint komoly súllyal számításba jövő választói réteg”.
A sorosozás sem maradt el
A házelnök úgy véli: semmilyen jogalapja nincsen Soros Györgynek arra, hogy beavatkozzon az európai ügyekbe és ezen belül Magyarország ügyeibe. Erre „se felhatalmazása nincs, se fel nem kérték erre, leszámítva Junckert és haverjait Brüsszelben, akik elvtársi csókban forrtak össze vele, mint annak idején Brezsnyev és Honecker a Fidesz plakátjain”.
És Simicskát is megemlítették
Az Orbán–Simicska-konfliktus hátterében Kövér szerint az lehet, hogy „az ellenzék, és az ellenzékhez húzó sajtó olyan hosszú ideig és olyan erővel sulykolta azt, hogy Simicska Lajos érdekei szerint működik a kormányzás, hogy azt valószínűleg Simicska Lajos is elhitte”. Azt azonban határozottan cáfolta, hogy 2014 előtt Simicska kormányozta volna az országot.
Uniós tagság: ő igennel szavazott, a felesége nemmel
Kövér László azt interjúban elmondta, hogy 2003-ban igennel szavazott Magyarország uniós tagságára, „de akkor már csak félszívvel”. „Azt gondoltam ugyanis, hogy nem lenne tisztességes, hogy miközben a Fidesz és jómagam is azt hirdettük a nyilvánosság előtt, hogy jó az uniós csatlakozás, azonközben a függöny mögött a magam lelkiismeretét megnyugtatandó nemmel szavazok” – indokolta, majd hozzátette: a családban döntetlenre hozták a szavazást, mert a felesége nemmel szavazott.
„Ezzel együtt is ma Magyarország számára még több előnye van az uniós tagságnak, mint hátránya, de ez nem biztos, hogy így lesz öt vagy tíz év múlva. Sőt, az sem biztos, hogy ha öt vagy tíz év múlva kiderülne, hogy a tagságnak több hátránya van, mint előnye, akkor olyan egyszerű lenne a kilépés az unióból” – mondta Kövér László a Heteknek.