New York állam közleményben adott hírt a magyar kormány küldöttével való tárgyalásairól. E szerint jól haladtak az ügy megoldásában, amely tartalmazza az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségét. Altusz Kristóf aligha ezért utazott Amerikába.
Termékeny tárgyalásokat folytattunk a magyar kormány képviselőivel a Közép-európai Egyetem státuszáról, amely egy New York államban akkreditált világszínvonalú intézmény – írja Andrew Cuomo kormányzó hivatala.
Azért találkoztunk, hogy beszéljünk egy új törvényről, amely veszélyezteti a CEU létét Magyarországon, és elmondjuk az akadémia szabadság megőrzésének sürgető szükségességét
– foglalja össze az amerikai fél, miről szólt a tárgyalás. Ezzel szemben a magyar kormány küldöttje azért ment New Yorkba, mert az új felsőoktatási törvény előírja, hogy a tengeren túli egyetemek magyarországi működését bilaterális megállapodás garantálja. Eleve nem tagállami szinten szeretnék megkötni, hanem a szövetségi kormánnyal, de Budapesten ezen a héten már az amerikai oktatási minisztertől kapott kioktatást, hogy az illetékes az ügyben az adott egyetem akkreditációját végző állam, a CEU esetében tehát New York.
A magyar kormány tagadja, hogy a törvény a Soros György által alapított egyetem ellehetetlenítését célozná, vagy sértené az akadémiai szabadságot. Coumo irodájának közlése szerint egyik magyar állításról sem tudta a kormány meggyőzni New York állam képviselőjét.
A közlemény végén az amerikaiak mindenkit megnyugtatnak: "Jól haladtunk Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Reméljük, gyorsan haladunk a megoldás felé, amely megmenti a CEU integritását és fontos oktatási küldetését."
Szombat reggelre a CEU is megszólalt az ügyben. Röviden annyit írtak: a CEU üdvözli Andrew Cuomo, New York állam kormányzójának közleményét, amely a magyar kormány képviselőjével folytatott tegnapi megbeszéléseket “eredményesnek” nevezte. Hozzáteszik, hogy a CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, de bíznak benne, hogy ezek olyan megoldáshoz vezetnek, ami lehetővé teszi, hogy a CEU szabad intézményként Budapesten maradhasson.
Délutánra aztán a magyar külügy is megszólalt. És a magyar kormány jól ismert hivatalos álláspontját rögzítette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szerint nem kell a New York állam kormányzójával a CEU-ról folytatott tárgyalásokon megvédeni a magyarországi tanszabadságot, mert azt senki nem veszélyezteti. A közlemény arra nem tér ki, hogy ezt Altusznak a jelek szerint miért nem sikerült hitelt érdemlően elmagyaráznia New Yorkban.