Itthon Zelki Benjámin 2017. június. 21. 18:01

Azt hiszi, ha fizetett a kerékpárjegyért, akkor felengedik az erre kijelölt vonatra? Ugyan már

Egy héten belül több olyan sztori jutott el hozzánk, amelyben az érvényes kerékpárjegyet váltó bringás utasokat leparancsolták az erre egyébként kijelölt vonatra. Csak mert a MÁV úgy ad el kerékpáros jegyet az egyes járatokra, hogy nem is számolja.

Munkatársunk ismerőse a Velencei-tó partjáról szeretett volna Budapestre eljutni két hete, ám leszállították a vonatról. Maga és a kerékpárja számára is volt érvényes jegye, a kalauz azonban kíméletlen volt, a leszállítást pedig azzal indokolta, hogy nincs elég hely a vonaton, a bringák pedig túl sok helyet foglalnak. A szerelvény valóban zsúfolt volt, de ezt ugye honnan kellene bárkinek is előre tudnia. Emiatt hosszas vita kezdődött a kalauz és a bringás utasok között, de aztán utóbbiak végül leszálltak és megvárták a következő vonatot.

Az előző hétvégén saját szemünkkel láttuk a másik esetet, éppen amikor azt teszteltük, milyen vonattal lejutni Észak-Balatonra. A vonatra két gyanútlan bringás szállt fel – ekkor még nem történt semmi. De amikor a vonat elindult, felszólították őket, hogy a következő megállóban szálljanak le, és várják meg a mögöttünk fél órával közlekedő nagykapacitású kerékpárszállítót is továbbító vonatot. A biciklisek először nem szerettek volna, de végül csak leszálltak. A vonaton még zsúfoltság sem volt, és a világon semmi jel nem utalt semmilyen bringás korlátozásra, sem a menetrendben, sem a vonaton, sőt külön kijelölt biciklis hely is volt. Nem volt könnyű, de kiderítettük: mivel vasárnap este volt, és az általában egyik legzsúfoltabb balatoni vonatot fogtuk ki, a MÁV egyszerűen letiltotta erről a bringásokat, úgy zusammen.

De mikor elkezdtünk kérdezősködni, záporoztak az abszurdabbnál abszurdabb történetek: a Budapest–Debrecen-vonalon arról számolt be ismerősünk, hogy miután a pénztárnál kiállították neki a jegyet, kifizette és felszállt volna, közölték, hogy nincs erre alkalmas szállító kocsi egyáltalán a vonaton. Mire kérdezte, hogy mikor lesz aznap, közölték vele, hogy a vonalon nincs is ilyen lehetőség egyáltalán.

A negyedik történet a legszürreálisabb: olvasónk azt írta, tavaly nyáron utazott a pécsi intercityvel – melyeken alapvetően nem lehet kerékpárt szállítani, de mivel saját szemével látta, hogy a kinézett IC-n van bicikliszállító kocsi, gondolta, megpróbálja. Megvette a jegyet, a kalauz kisebb leszúrás után fel is engedte olvasónkat, majd elmagyarázta neki, hogy a külön kijelölt biciklis kocsi nem azért van, hogy bringát szállítsanak benne, hanem az IC-hez kapcsolódó egyéb kötelező szolgáltatásokat üzemeltetnek rajta, pl. ide járnak WC-re az utasok.

Azt se tudja a MÁV, melyik vonatra és hány bringajegyet adnak el

Érthető módon foglalkoztatott minket a történetek megoldása, többször is kérdeztük hát a MÁV sajtóosztályát, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. (Frissítés: csütörtökre megérkezett a válasz, amelyet itt olvashat.) Ezért szakértőnkhöz fordultunk, aki elmondta, két fő probléma van: az egyik, hogy a MÁV nem konkrét viszonylatra, hanem vonalra adja ki a kerékpárjegyeket, azt is számolatlanul teszi. Azaz fogalmuk sincs róla, hogy az egyes vonatokra hány biciklis akar majd érvényes jeggyel felszállni, annak ellenére, hogy tudják, hogy egyik-másik kerékpárszállításra megjelölt vonaton csak néhány bringás hely van. A kalauznak pedig ilyenkor joga van az utast leszállítani, aki pedig addig kell, hogy várjon, amíg olyan vonat nem érkezik, amire felfér. „Olyan ez, mint ha a 4-6-os villamossal akarnál utazni, attól, hogy ott a kezedben a jegy, még nem biztos, hogy fel is férsz” – érzékeltette a helyzetet szakértőnk.

A másik probléma, hogy egyes vonalakon olyan szerelvények járnak, amelyek az igényekhez képest lényegesen és rendszeresen kevesebb bringás hellyel rendelkeznek. Ilyenek pl. a Dunakanyarba, a Velencei-tóra, illetve a Balatonra közlekedő vonatok, azaz pont a legnagyobb kerékpáros igénynek kitettek.

Jó hír, hogy a MÁV – úgy tűnik – érzékelte a problémát, és lassan, de lépni kezdett: a balatoni vonatokra sorra kezdték bevezetni a kötelező kerékpáros helyjegyet, amivel garantálni tudják, hogy nem kerül föl több bringa a vonatra, mint ahány hely van rajta. Azt viszont felejtse el, hogy csak úgy spontán felszáll a vonatra, mert elfáradt a Balaton-kerülés közben – foglaljon szépen előre helyet.

A másik jó hír viszont, hogy a frissen beszerzett emeletes vonatokon már jóval több kialakított bringás helyet lesz, és azok előbb-utóbb majd az említett vonalakon is megjelennek. A legproblémásabb területeken tehát lesz majd idővel valamilyen megoldás, de arra, hogy az egész – sokkal kisebb kerékpárosigényekhez szokott – rendszer megváltozzon, még nagyon sokat kell várni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.