A Jobbik-közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz–KDNP-t utálják a leginkább az emberek.
A kormánypártokat tartják a legellenszenvesebbnek az emberek – erre jutott a Jobbik-közeli Iránytű Intézet májusban, amely felmérés eredményeit a Magyar Nemzet tette közzé.
A kutatás szerint a megkérdezettek 24 százaléka a Fidesz–KDNP pártszövetségét tartja a legellenszenvesebbnek a hazai pártok közül, utánuk a legtöbben az MSZP-t (20), a Demokratikus Koalíciót (14), valamint a Jobbikot (13 százalék) jelölték meg, amikor arról kérdezték őket, melyik az a párt, amelyikre semmiképpen sem szavaznának egy most vasárnapi voksolás alkalmával. A kisebb támogatottságú pártoknak az abszolút elutasítottsága is kisebb.
A felmérés során csak egy pártot lehetett megjelölni, tehát az, hogy például a Fideszt a megkérdezettek 24 százaléka elutasítja, nem azt jelenti, hogy a fennmaradó 76 százalék elégedett volna a kormánypárttal.
Az előző hónapban egyébként még 27 százalék tartotta ellenszenvesnek a Fidesz–KDNP-t, így a kormánypártok kicsit javítottak, míg az ellenzék egy-két százalékot rontott saját megítélésén.
A Fidesz–KDNP híveinek 34 százaléka az MSZP-t, 27 százaléka a DK-t, 16 százaléka pedig a Jobbikot utasítja el leginkább. A Jobbik szavazóinak fele a kormányzó pártszövetséget tartja a legellenszenvesebbnek, míg 25 százaléka az MSZP-t, 8 százaléka a DK-t.
Az MSZP-szimpatizánsok körében a Fidesz–KDNP abszolút elutasítottsága 68, míg a Jobbiké 26 százalékos. A DK híveinek csaknem háromnegyede (73 százalék) szintén a Fidesz–KDNP-t tartja a legellenszenvesebbnek, de igen sokan (14 százaléknyian) tartják elképzelhetetlennek azt is, hogy a Jobbikra adják voksukat.
A Magyar Nemzet megbízásából készült felmérés szerint a választók relatív többsége, 32 százaléka nem szavazna, illetve nincs szilárd elsődleges preferenciája, 22 százaléka pedig nem voksolna másodsorban egyik pártra sem.