Négy fiatal, köztük egy 16 éves fiú fosztogatta a turistákat a Gellérthegyen tavaly szeptemberben. Az ügyészség vádat emelt.
Négy elkövető, köztük egy 16 éves fiú ellen emelt vádat a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt - közölte honlapján az ügyészség.
A vád szerint a fiatalok a Gellérthegyen raboltak ki lengyel és kínai turistákat, illetve egy esetben két magyar férfit.
A vádirat szerint a 16 éves és a 23 éves férfi, valamint 20 és 18 éves női társaik tavaly szeptember elején megállapodtak, rablással szereznek pénzt. Helyszínül a Gellérthegyet választották, mondván, a sziklás, bokros részeken a járókelők kevésbé észlelhetik a támadásokat. Az elkövetéshez a fiatalkorú fiú egy gáz- és riasztópisztolyt, míg idősebb társa egy zsebkést vett magához. Abban is megállapodtak, hogy a bűncselekményt a fiatalkorú és férfi társa hajtja végre, míg a két nő figyel.
Tavaly szeptember 6-a és 21-e között két kínai, illetve egy lengyel turistát és két magyar férfit raboltak ki: telefont, fényképezőgépet, készpénzt szereztek. A rablás büntetési tétele a fenti minősítésekkel öt évtől tíz évig terjedő börtön, a fiatalkorú elkövető esetében a szabadságvesztés öt évig terjedhet.
Az elkövetők elfogásáról, előállításáról korábban a rendőrség is felvételt közölt.