Palkovics László pedagógusnapon pénzt ígért az oktatásnak. 2020-ig például minden iskolában lesz wifi és az ehhez szükséges szélessávú internet.
A következő évben csaknem 120 milliárd forinttal többet fordít a kormány a költségvetésből az oktatási rendszer és a pedagógusok finanszírozására, ezzel meghaladja a 2000 milliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított éves összeg – mondta az oktatásért felelős államtitkár.
Palkovics László a pedagógusnap alkalmából tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatóján azt mondta: a tanári életpályamodellből adódó 3,5 százalékos illetménynövelésre 45 milliárd forintot biztosítanak.
Így kismértékben meg is haladja majd a pedagógusok fizetése a diplomás átlagbér 80 százalékát, az OECD országok gyakorlatának és a kormány 2013-as célkitűzésének megfelelően – tette hozzá.
A 120 milliárd forintos pluszforrásból jelentős hányad jut a felsőoktatásra is, mintegy 15 milliárdot fordítanak például az egyetemi kutatásokra.
Palkovics kijelentette: "a kormány a tanárok mellett áll, minden körülmények között biztosítani fogja a feltételeket". Megítélése szerint az elmúlt időszak is bizonyítja, hogy meghallgatják és megfogadják a tanárok véleményét.
Az állami fenntartásról azt gondolja, bebizonyosodott, hogy az intézmények akkor tudnak jól működni, ha stabil háttér van mögöttük, így sikerült megszüntetni az iskolák anyagi gondjait is.
Az államtitkár a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a központi régión kívül közel 200 milliárd forintot fordítanak a köznevelési rendszer infrastrukturális feltételeinek javítására, eszközök beszerzésére, illetve pedagógusképzésre. Ebből mintegy 60 milliárd jut új iskolák építésére és a meglévők bővítésére, további 30 milliárd pedig felújításokra és eszközbeszerzésekre. Ezzel párhuzamosan a Környezeti Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretéből is további 20 milliárd forintot biztosítanak a köznevelési intézmények energiahatékonysági beruházásaira.
Palkovics László beszélt arról is, hogy a digitális írástudás javítása érdekében 45 milliárd forint jut a központi régión kívüli iskolák informatikai fejlesztésére, 2020-ig például minden iskolában lesz wifi és az ehhez szükséges szélessávú internet. Az adminisztráció és az oktatás támogatására új gépeket szereznek be, mintaprojektként egyes iskolák 5. évfolyamán pedig már nem papíralapú tananyagból, hanem interaktív tananyaggal feltöltött táblagépekről tanulnak majd a gyerekek.
Budapesten és a központi régióban ebben a tanévben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetéséből 7,5 milliárd forintot biztosítanak az informatikai eszközök és rendszerek fejlesztésére - jegyezte meg az államtitkár.
Palkovics az eredeti tervekhez képest egy éves haladékot adott a Natra, mint mondta, az elképzelések szerint 2019 szeptemberétől felmenő rendszerben már az új alaptanterv és az ebből levezetett kerettantervek alapján indul meg az oktatás.