Ezrek ígérik, hogy ma este ott lesznek a Kossuth téren, a tavasz utolsó nagy demonstrációján. Mindeközben Síklaki István szociálpszichológus azt mondja, az egyes tüntetések valójában nem eresztik ki a feszültséget, inkább felerősítik azt. Marad tehát a kérdés: lehet-e tüntetésből cselekvés, elégedetlenségből rendszerváltás?
Az aktív és cselekvő ellenállás lehetőségét kell megteremteni
– ezt mondta szónokként Vágó Gábor, korábbi LMP-s politikus nyolc nappal ezelőtt, majd a demonstráció végén csak annyi kézzel foghatót tudtak bejelenteni: május 29-én, vagyis ma este újra tüntetnek, plusz június közepén lesz egy piknik, ahol elkezdik megteremteni "a folyamatos részvétel és az aktív, cselekvő ellenállás lehetőségét". Az aktivista állítja: „konkrét feladatokba kell bevonni az embereket”. Igen, de hogyan? A cél kijelöléséig Gulyás Márton már eljutott. Pár nappal a festékes akciója miatt indított bírósági eljárás után a Szabadság téren meghirdette a választási rendszer átalakításáért küzdő mozgalmát. Azóta csend van.
Felkerestük Vágót és Gulyást, hogy megkérdezzük, hogyan szándékoznak a változóan látványos utcai tiltakozásokból valódi mozgalmat építeni, konkrét politikai tetteket végrehajtani. És mit lehet tanulni az előző nagy tüntetéshullámok után indult, majd kifulladt mozgalmakból.
Nem igaz, hogy kudarc lett volna az évekkel ezelőtti tiltakozási akciók vége – állítja Vágó. A különböző hálózatok megismerték egymást és tapasztalatot cseréltek, szerinte már ez nyereség. A lényeg viszont az, hogy az akkor életre hívott Demokratikus Mozgalmak Szövetsége kitalálta, hogyan lehetne leváltani a rendszert.
"Az ellenzéki pártok eggyel hátrébb lépnek, a civilek kétharmadot szereznek a választáson, majd a 'jogállami forradalom' vagy rendszerváltás után jön egy újabb választás"
– ez Vágó szerint a recept. A volt parlamenti képviselő most nem a megvalósítás esélyeit számolgatná, ahogy mondja: „előbb a cselekvés kultúráját kell megteremteni, anélkül ez hasztalan teória”. A legutóbbi tüntetésen meghirdetett kezdeményezés épp ezt az első lépést szolgálná. Úgy tapasztaja, most sokkal több cselekvő ember van az utcán, egyre többen lépnek ki a komfortzónájukból, és mennek el tüntetni. Azt kell megtudni, hogy ökölrázáson túl milyen aktív cselekvésre lehet őket rávenni, akár csak annak biztosítására, hogy a kórházban legyen vécépapír vagy az iskolában kréta.
Nem az egész mozgalomnak kell vezér, hanem az egyes projektek élére kell találni hiteles vezetőt – vallja Vágó, aki úgy képzeli, hogy a csoportok az általuk fontosnak tartott ügyek mentén szerveződnének. Olyan tömegmozgalmat kell építeni, amely hatást tud gyakorolni a pártokra – mondja a jövőről, vagyis az aktivisták nem saját politikai formációt hoznának létre.
A választási mozgalomért küzdő Gulyás Márton sem lát kifulladást. Kérdésünkre elmondta: június 4-én bontanak zászlót, majd augusztus 20-án indul a kampány az igazságos választási rendszer kidolgozásáért és elfogadtatásáért. Ha nincs változás, polgári engedetlenségbe fognak. Szerinte akcióik látványosak, ugyanakkor erőszakmentesek lesznek. Jelenleg az aktivistahálózatot alakítják ki, eddig 1500-an jelentkeztek. Ezt hatalmas sikerként könyveli el Gulyás. A korábbi tüntetések utáni lecsengésekhez képest most szerinte új fejlemény, hogy nagyon nagy a tenni akarás, „nem csak sporadikusan vannak jelen az erők, széles kör érti meg, hogy a változáshoz magának is tennie kell”. Szerinte az is előny, hogy konkrét célért küzdenek, így a fókuszt sem lehet kikezdeni.
A fővárosiakat utcára vinni könnyű, beszervezni nem
Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet munkatársa azt mondja: nehéz elérni, hogy a tüntetésre járók később is aktív szerepet vállaljanak más ügyekben. Budapesten és a nagyvárosokban viszonylag könnyű az utcára vinni az embereket, ám a szervezeti aktivitás a tüntetési hajlandóságnál alacsonyabb. A kisebb vidéki városokban ez pont fordítva van.
A mozgalomkutató emlékeztet: 2015 óta mondják egyre többen, hogy érdemes lenne elvégezni az aprómunkát is. Az a politikai mítosz sem segít, hogy a magyar ugyan rebellis nép, de forradalmai elbuknak. A kutatások szerint a társadalom relatív többsége nem is ért egyet azzal, hogy a civilek vállaljanak közvetlen politikai szerepet. Az a politikusok dolga, a civileké pedig a közösségi integratív szerep.
Péterfi Ferenc civilkutató, közösségfejlesztő azt mondja, a Vágó és a Gulyás által felvetett ötleteket napirenden kell tartani, de nem tudni, céljaikkal utat találnak-e a tüntetőkhöz. Ezek a szerveződések a bázisdemokrácia szintjén próbálnak működni, esendőek, de ígéretesek. Jellemzi ezeket, hogy nincs bennük, aki diktálna. Egy hirtelen előpattanó vezető lenne a legveszélyesebb, ezzel szemben a bázisdemokrácia lassan érik be, és termeli ki a maga vezetőit. Péterfi szerint fontos lenne, hogy a tüntetések szervezői a következő lépésen is gondolkodjanak, hogy az emberek aktivitását fenn tudják tartani.
A helyzet fokozódik, csak nem lehet mederbe terelni
Síklaki István szociálpszichológus, egyetemi docens nem hisz abban, hogy tudatos tervezéssel és megfelelő politikai technikákkal hatékonyan egy-egy konkrétabb ügy vagy mozgalom mellé lehetne állítani azokat, akik most kivonultak az utcára. Ehhez túlságosan esetlegesek és heterogének a megmozdulások és érdekcsoportok. Egy hiteles és fajsúlyos politikai erő tudná őket Siklaki szerint egy irányba fordítani, de most nem lát ilyen jól szervezett formációt. Annyit biztatásként hozzátesz: viszont bármikor kialakulhat ilyen.
"A helyzet szemlátomást fokozódik, azonban amíg megszilárdult politikai formációk és viszonylag szilárd ellenzéki pártok nincsenek, addig ezek a megmozdulások nagy eséllyel elhalnak, majd némi lappangás után újra felbukkannak"
– írja le az Orbán-kormány alatt ciklikusan megjelenő tiltakozási hullámokat a szociálpszichológus. Szerinte az elégedetlenség folyamatosan nő, ez pedig oda vezet, hogy bármikor jöhet egy szikra, ami egy hirtelen és radikális változást eredményez. Siklaki úgy tapasztalja: "egyre szélesebb rétegek válnak egyre aktívabban elégedetlenné".
Azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy mikor, miből, mi lesz, és elérnek-e egy kritikus tömeget.
A korábbi tapasztalatok sem kecsegetőek
A netadós tüntetések egyik arca, Várady Zsolt azt mondja, hatalmasat csalódott, mikor a tünetéshullám sikerén és erején felbuzdulva kitatálta, hogy Populus néven indít egy olyan közösségi rendszert, ahol különböző közügyeket az emberek közösen oldanának meg, vagy segítenék a fórumon keresztül civil szervezetek működését. Nulla volt az érdeklődés. Azt mondja:
„A koncepció sem volt jó valószínűleg, de nagyon rossz volt megtapasztalni a passzivitást, ez nagyon padlóra küldött lelkileg.”
Várady úgy látja, a tünetéshullám tetőpontján olyan elvárásokkal terhelték őt meg hirtelen, amelyeknek tapasztalat és erőforrás hiányában nem tudott megfelelni. Visszatekintve azt mondja: ahhoz, hogy a tünetések után valamiféle erő, akár párt létrejöjjön, kőkemény munkára lett volna szükség, amihez már nem talált partnereket.
Nem csak Várady húzódott vissza. Nem várható mostanában újabb tanítanékos tüntetés – mondja a mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér. Szerinte nagy eredményeket nem értek el, a tüntetések kifulladása pedig természetes volt, de ettől még az érintettek számára csalódást keltő. Szakpolitikai kérdéseken jelenleg is dolgoznak, és a tünetéseik hoztak legalább annyi hasznot, hogy bár a Fidesz nem változtatott az oktatáspolitikáján, de a társadalom már jobban odafigyel a kérdésre. Pilz úgy gondolja, a tüntetések elszaporodásában is szerepük volt.
„Nagy valószínűséggel ezeknek sem lesz hatása a kormányra, mint ahogy az miénknek sem volt, de talán többen ki mernek állni az igazukért. Másfél éve csak nagy hallgatás volt az országban, aztán szépen lassan elkezdtek kinyílni a szájak”
– összegez Pilz Olivér.
A miskolci tanár ezzel kimondja azt, amit a megkérdezettek is vallanak: az aktivizálódás, az öntudatra ébredés önmagában fontos. Várady Zsolt szerint a mostani tüntetésekben nagyobb a lendület, és míg azt természetesnek gondolja, hogy a demonstrációk egyszer kifulladnak, de "ez mind hozzátesz ahhoz, hogy előrébb menjünk". Még ha a tempó frusztrálóan lassú is – teszi hozzá.
Síklaki István azt mondja, nincs sok értelme azon okoskodni, hogy tüntetni felesleges, ha úgysem változik általa semmi. „Nem azért tüntetgetnek az emberek, mert az jár az eszükben, hogy ettől holnap minden jobb lesz, hanem azért, mert folyamatosan kipattannak indulatok. Akármit is gondolunk ennek a hasznosságáról, ez nem fog leállni.” A tüntetések utóhatása pedig mindig kicsit hozzáadódik a továbbiakhoz.
„Ameddig erőteljesebben nő a feszültség, mint amennyit a szelep ki tud engedni, addig a robbanásveszély nem múlik el. Ugyan a kormánymédia mindent megtesz azért, hogy ezekről ne lehessen tudomást venni, de ezt nem lehet megoldani.”
