A Családok Budapesti Világtalálkozóján Orbán Viktor hosszan beszélt a menekültválságról, majd bejelentette, hogyan növelné a kormány a születésszámot. A hajós hasonlatok nagyon népszerűek voltak.
A menekültválsággal nyitotta Orbán Viktor miniszterelnök a beszédét a Családok Budapesti Világtalálkozóján. Azt mondta, a legutóbbi konferencia idején, 2015-ben Európa éppen ostrom alatt állt, illegális bevándorlók százezrei vonultak a balkáni útvonalon. "A gépezet most akadozni látszik" - mondta, majd megköszönte mindenkinek, aki segített lezárni a balkáni útvonalat. Szerinte sikerült megváltoztatni a nyugat-európai kormányok önveszélyes bevándorláspárti politikáját is.
Orbán úgy látja, a migrációs nyomás java még hátravan. A mozgás iránya törvényszerű: Európa öreg, gazdag és gyenge, a világ más része pedig újabb és újabb embertömegeket bocsát ki.
"Csak idő kérdése, hogy újra becsatornázzák a milliós tömegeket. Jogvédők és embercsempészek bizarr koalíciója bármikor kész újraindítani a szállítószalagot."
Orbán szerint Európa most kapott egy kis időt, hogy a friss tapasztalatok fényében rendezze sorait, ám Brüsszelben még nem ez a dal a sláger. Orbán szerint ott azok a szalonképes megszólalók, akik a jogvédők és a liberális elit hangján beszélnek. Aki a rámutat a bevándorlás és terrorizmus kérdésére, a kulturális konfliktusokra, az szélsőségesnek minősül - mondja Orbán, aki szerint sokan kérdezik, hány terrortámadásra van még szükség ahhoz, hogy végre hajlandók legyünk megvédeni magunkat. A miniszterelnök szerint a legutóbbi, manchesteri terrortámadással Európa jövőjét érte támadás.
Még mindig a migráció
Orbán ezután azt részletezte, Európában két jövőkép késhegyre menő küzdelme zajlik, a vita kiindulópontja, hogy Európa fogy, körülötte viszont egyre többen vannak. "Közös hazánk, Európa vesztésre áll a népesedési versenyben." Az egyik álláspont szerint bevándorlással kell kezelni a problémát, a másik - Közép-európai - vélemény szerint a saját tartalékokat kell mozgósítani.
Orbán szerint úgy is fel lehet tenni a kérdést, "miként szerezzünk matrózt a fedélzetre", majd felhívta a figyelmet arra, az idegen matróz később irányt válthat. Orbán a két évvel ezelőtti konferenciáról egy professzor gondolatát is felidézte: az illegális migráció elleni harc csak akkor ér valamit, ha az olyan családpolitikával párosul, ami helyreállítja természetes reprodukciót.
A miniszterelnök ezután még néhány hajós hasonlatot hozva arról beszélt, a kijelölt cél a természetes reprodukció helyreállítása, kevesebb mint 40 év alatt ugyanis elfogyott 1 millió ember Magyarországról.
Kicsit mentegetőzött is
A népesedés és családpolitikai fordulathoz idő kell, az legalább olyan lassú, mint egy óceánjáró irányváltása - mentegette Orbán a kormányzati intézkedések nem túl elsöprő hatását. A cél az, hogy 2030-ra a mostani 1,5-ről 2,1 százalékra emeljék a születési rátát - mondta a miniszterelnök. Azt mondja, a népesedési fordulathoz "egy jól beállított, rögzített kormánykerék mellett" anyagi erőforrás, életképes gazdasági modell is kell. Most a gazdaságpolitika sikeres. A fiatalok 2-3 gyerekre vágynak, azonban a vágyottnál végül kevesebb gyerek születik, ezért a kormány arra jutott, olyan politikát kell vinni, ami félretolja az akadályokat.
Végül jön, hogy hogyan
A kormány arra az egyszerű igazságra jutott, hogy a kis támogatás kicsivel több gyereket, a nagyobb támogatás sokkal több gyereket jelent. 2018 a családok éve lesz - mondta Orbán, az új akciótervet a tegnapi kormányülésen fogadta el a kormány.
- Emelik a családi adókedvezmény mértékét, a középpontban a kétgyerekes családok vannak. A miniszterelnök szerint "ahol két gyerek elfér, ott elfér egy harmadik, jut hely negyediknek is, a bátrabbaknál ötödiknek is."
- A diákhitel tartozással rendelkező fiatal nők számára 2 gyereknél a tartozás 50 százalékát, több gyereknél az adósság 100 százalékát elengedi a kormány.
- A diplomás gyed időtartamát egy évvel kitolják, így az már a gyerek két éves koráig kitolódik.
- A saját otthon kulcskérdés, ezért a jelzáloghitellel rendelkező családoknál harmadik gyerek esetén elengednek egy milliót, a további gyerekek esetében is 1-1 milliót leírhatnak az adósságból.
- Soha nem látott bölcsődefejlesztés indul.
- A külföldön élő vagy külhoni magyarok előtt is "óvatosan" megnyitják a családtámogatási rendszert, a Kárpát medencében is jegyezhetnek babakötvényt.
- Feláll egy kutatóintézet is, ami az intellektuális tudást adja majd.
Orbán szerint ez a válasz a legnagyobb sorskérdésre. Levezetésként meg hozott egy hajós példát, miszerint épp széllel szemben hajózunk, de így sem lehetetlen célt érni. A miniszterelnöki felsorolás után azonban sok a kérdőjel, nem tudni például, a családi adókedvezmény mennyivel nő, vagy hogy a jelzáloghitel-kedvezmény pontosan mikortól jár.