"Mi nem a gazdasági szankcióktól vagy a katonai beavatkozástól félünk. Mi a nyugati egyetemektől félünk." (Khomeini ajatollah)

Mit akarunk állandóan Irántól? Miért van az, hogy Semjén Zsolt mostanában zavarbaejtően sokat tartózkodik vezető iráni politikusok és diplomaták társaságában? Jó, a főnöke sem akármilyen stratégiai partnerei előtt dönti meg úgy 30 fokkal a felsőtestét, de ez?

A legújabb mítingről már be sem számolt az MTI, azt Ungár Péter, az LMP politikusa vette észre az IRNA iráni hírügynökség oldalán: május 6-án Semjén és a budapesti iráni nagykövet szivélyes találkozót tartott, amelyen a magyar fél reményét fejezte ki, hogy a két ország bankjainak fokozott együttműködése fellendíti majd a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat. Szó volt még közvetlen repülőjáratról Budapest és Teherán között, meg hogy fokozni kéne a két ország akadémiai kapcsolatait.

Semjén Zsolt hivatalosan a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Nem irányít gazdasági tárcát, nem a nukleáris erőművek a szakterülete, centrifugát valószínűleg csak a mosógépében látott, az ajatollahok világával nagyjából az köti össze, hogy az ő kormánya is a nyugati egyetemektől retteg. És mégis: az a kormány, amelyik a Teherán–Moszkva–Damaszkusz-tengely által létrehozott európai menekültválság áldozatai ellen óriásplakátol, folyamatosan az elkövetőkkel gazsulál.

Jól értjük tehát, hogy a magyar kormány a keleti nyitást pont egy közel-keleti, mellesleg muszlim teokráciaként működő lator államhoz való dörgölőzéssel képzeli el, miközben itthoni politikáját az iszlámmal szembeni uszításra alapozza?

- kérdezi Ungár Péter a Facebookon, és a válasz az, hogy igen, jól értjük. De miért, miért értjük jól? Irán budapesti nagykövetsége azóta tisztázott egy félreértést, Semjén nem Belgrádban, hanem Budapesten tárgyalt az iráni nagykövettel, de a lényegen ez mit sem változtat: él és virágzik a kétoldalú viszony egy olyan állammal, amely a nemzetközi terrorizmus egyik fő szponzora, és sokszoros háborús bűnös Szíriában.

Ugyanaz a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és KDNP-elnök, aki április elején igen rejtélyes magyar–iráni nukleáris megállapodást írt alá az ajatollahokkal, a minap Budapesten, a Szent II. János Pál pápa és a keresztény Európa megújulása című nemzetközi konferencián azt mondta: téved az EU abban, hogy "Európa a görög kultúrára, a római jogra és a zsidó-keresztény etikára épül", ugyanis "a kereszténység nem építőkocka a katedrálisban, hanem maga a katedrális". Jó. De ki fogja újraépíteni ezt a katedrálist, ha mondjuk a pénteki elnökválasztás valamelyik szélsőséges győztese (ill. egy általa eltartott iszlamista franchise) egyszer majd úgy dönt, atommal nyomatékosítja, amit erről a kultúrkörről gondol?

Létesítsünk testvérvárosi kapcsolatot Iszfahán és egy magyar város között – javasolta Semjén az iráni nagykövetnek. Egyszerűen zseniális felvetés. Iszfahán nemcsak építészetéről, látnivalóiról híres, hanem arról is, hogy itt a központja Irán sokáig eltitkolt nukleáris fegyverkezési programjának, korábbi vegyifegyver-üzemeinek, és itt szerelik össze a végtermékhez a pásszentos ballisztikus rakétákat is. A 2015-ös Nagy Szankciófeloldó Megállapodást övező teheráni ígérgetés megható volt, de az iszlám köztársaság még adós atomprogramjának teljes transzparenciájával, a korlátlan ENSZ-ellenőrzés biztosításával, így egyszerűen nem tudhatjuk, mikor milyen kezekbe kerül a magyar segítség, legyen az tudás vagy törpeerőmű.

Nem tisztul a kép azzal sem, hogy ismét csak nem a magyar kormánytól, hanem iráni lapokból kell megtudnunk: Magyarország is résztvett május elején az iszfaháni nukleáris biztonsági fórumon. Tényleg? Ki volt ott, és miben maradtunk az irániakkal meg a többiekkel?

A magyar vezetésnek a mai napig nem sikerült tisztáznia, pontosan miért kell nukleáris egyezményt kötni ezzel a kétséges köztársasággal, hiszen ha valami nettó nemzetbiztonsági kockázat, akkor ez az. De nemcsak minket, egymást sem feltétlenül tájékoztatják a rezsim irányítói az egyes lépésekről. Így történhetett meg például az, hogy a Szél Bernadett kérdésére válaszoló Mikola István a parlamentben nyíltan bevallotta: ő sem tudja, miért utazott április elején Semjén Zsolt Teheránba. Ha pedig olyan dealről van szó, ami nem igényel külön finanszírozást (az iráni és a magyar sajtóban felbukkant 85 millió euróról van szó), akkor az Eximbank miért nem ezt cáfolta, miért csak azt, hogy ők finanszírozzák a boltot?

Most már lassan naponta jönnek a hírek magyar–iráni agrárüzletekről, gyerekkönyv-kiadási tervekről, ami persze szép és jó, de mintha ez lenne a sokat hangoztatott keleti nyitás egyetlen élő reménysugara. Miközben egyáltalán nem mindegy, milyen értékeket vallunk vagy adunk fel a fellendülő biznisz reményében. Ha tehát az európai keresztény kultúrkört ékes metaforákkal védő Semjén Zsolt (nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és KDNP-elnök) iráni vezetőknek arról beszél, hogy

Magyarország Irán oldalán állt a nukleáris szankciók kemény időszaka idején, és az EU-ban is olyan álláspontokat támogattunk, amik kedveznek Iránnak,

akkor az ember azért elgondolkodik azon: tényleg tagjai vagyunk az EU-nak, vagy az egész csak egy hosszú álom volt, és valaki hamarosan felébreszt azzal, hogy a piros vagy a kék pirulát választjuk? Jó, nemcsak mi, az EU több tagállama is próbál most új dimenziókat találni a szankciók által már nem sújtott Teheránnal. De ennyire azért sehol nem felejtik el, miért is volt egyáltalán szükség a szankciókra, mint nálunk. Mert Irán nukleárisan fegyverkezett. Mert annyi urániumot dúsított, amennyi a csövön kifért. Mert kerülte a nyilvánosságot, elzavarta a nemzetközi ellenőröket.

Amúgy pedig nem sok változott: az ellenség továbbbra is Amerika és Izrael, továbbra is támogatják a Hezbollah-t és a Hamászt, az EU (benne a mi nemzetpolitikai KDNP-elnökünk) csak hasznos nukleáris és kereskedelmi idióta. Ahhoz képest, hogy a 2015-ös deal szerint Iránnak harmadára kellene csökkentenie centrifugáinak számát, és erősen redukálnia kell urániumdúsítását, igencsak feléledt a nukleáris kedvük, szinte naponta jelentenek be új létesítményeket vagy bővítéseket, olyan helyeken is (pl. Busher), ahol folyékony volt az átmenet civil és katonai felhasználás között.

Nem véletlen, hogy Amerika (ha valakinek kimaradt volna: legfontosabb NATO-szövetségesünk) elismeri ugyan, hogy Irán mindeddig tartotta magát a megállapodáshoz, de az atomalku teljes felülvizsgálatát akarja, mivel Irán változatlanul "a terrorizmus vezető állami szponzora". A Teheránnal két éve kötött nukleáris megállapodás nem alkalmas arra, hogy céljának megfelelően korlátozza Irán atomhatalmi törekvéseit – közölte Rex Tillerson külügyminiszter, aki szerint

egy ellenőrizetlen Irán ugyanazt az utat járhatja be, mint Észak-Korea, és magával sodorhatja a világot.

De ez ugye lényegtelen szempont ahhoz képest, hogy mi a nehéz időkben is Irán mellett voltunk, tekintet nélkül a nyugati szankciók okaira, most pedig hálát várunk. Pedig az se nem politikai, se nem üzleti kategória. A kockázatokról és mellékhatásokról pedig konzultáljon ajatollahával, KDNP-elnökével.