Milliókat csalhattak el az ál-bádogosok
Kedvező ajánlattal férkőztek a házakhoz.
Áprilisban négy ingatlannál jelent meg két férfi, akik arra tettek ajánlatot a tulajdonosoknak, hogy átlagosan huszonötezer forintért lecserélik a házuk ereszcsatornáit. A kedvező ajánlatot az otthonukban felkeresett lakók elfogadták.
A két illető minden esetben megkezdte a munkálatokat, majd rövid idő múlva közölték, hogy a házak körbecsatornázása több százezer forintba, egy esetben több mint egymillió forintba fog kerülni. A sértettek kérdéseire - miért emelkedett meg a munka ára, hiszen nem ebben egyeztek meg - azt válaszolták, hogy félreértették ajánlatukat, 1-2 méter hosszú ereszcsatorna kerül több tízezer forintba, a teljes munka díja több mint ötszázezer, egymillió forint.
A sértettek közül hárman több százezer forintot adtak át a két román állampolgárnak - írja a Police.hu.
A veszprémi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 27 éves és egy 29 éves román állampolgárságú férfit, akiket elfogtak és előállítottak.