Itthon hvg.hu 2017. április. 10. 08:54

Milliókat fizet a londoni egyetemért Áder lánya

A londoni Richmond University alapképzése évente közel 3,5 millió forintot kóstál.

A Richmond University honlapja szerint az uniós polgároknak 9250 fontot, azaz 3 millió 375 ezer forintot kell fizetniük az alapképzésért évente. A mesterképzés 7 ezer fontba, azaz 2,5 millió forintba kerül – írja a Bors.

A lap emlékeztetett: Áder Orsolya, amikor apja 2009 és 2012 között európai parlamenti képviselő volt, Brüsszelben járt középiskolába. Azután iratkozott be az Egyesült Államokban alapított Richmond University Nagy-Britanniába kihelyezett képzésére. 2013-ban kezdte, s idén fejezi be az alapképzést divat és marketing, illetve művészet és média szakon.

A köztársasági elnök lányának LinkedIn-oldalán rövid leírást is adott magáról, gyenge angolsággal. A legnagyobb hibákat a múlt hét vége óta kijavította, de még mindig akadnak benne pontatlanságok.

A magyar kormány egyebek mellett azzal támadta a CEU-t, hogy csal, amiért egy képzés elvégzéséért két diplomát is ad, de azt is problémásnak tartja, hogy az intézmény az Egyesült Államokban nem, csak Magyarországon tart képzéseket. Pedig az első kitétel nem igaz, az intézmény működését pedig egy több mint tíz éve kötött megállapodás szabályozza. A felsőoktatási törvény módosítását hétfőn írhatja alá, pedig vasárnap több tízezren kérték, hogy ne tegye meg.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.