Itthon 2017. április. 09. 18:30

Orbán orgonát avatott, a város tüntetni indult

Ma sem kell más, minthogy legyenek bátor közösségek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten. De nem a CEU melletti kiállásra gondolt. Szerinte olyan bátor közösségekre van szükség, amelyek büszkén vallják magukat kereszténynek, európainak, németnek és magyarnak.

Ötszáz évvel ezelőtt kő hullott a nyugati világ mozdulatlan állóvizébe, hirtelen minden megváltozott, a Wittenbergből indult hullám eljutott a nyugati világ négy sarkába, minden megújult: egyház, gazdaság, kultúra - fejtette ki a reformációról szólva a kormányfő, aki szerint "a reformáció 500. évfordulóján nem kell más, minthogy legyenek olyan kavicsok, amelyeket a gondviselés keze vízbe dobhat". "Ha lesz elegendő ilyen kavics, akkor Európa megújulhat, és Magyarország is szilárdan megállhat" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelenök a németajkú református egyházközség Hold utcai templomában virágvasárnap tartott, orgonahangversennyel egybekötött istentiszteleten. A németajkú református gyülekezet másfél évszázaddal ezelőtti megalakulását pedig akképp foglalta össze, hogy skót misszionáriusok létrehoztak egy német nyelvű református gyülekezetet a többségében katolikusok lakta Pesten, eredendően azért, hogy a helyi zsidó közösségben végezzenek missziós munkát.

A miniszterelnök annak megtestesülését látja a Hold utcai templomban, hogy egy sokszínű közösség, amelyben a közös hit az összetartozás kötőanyaga, még a világháborúk, vészkorszakok és a kitelepítés után is erős lelki házzá tud épülni.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az alapító osztrák, német, svájci, holland, dán bevándorlók hármas örökséget hagytak a mai közösségre: az evangélium hirdetését, a szeretetszolgálatot és a közéleti felelősséget.E hármas feladathoz kapták negyedikként most az orgonával a kultúra szolgálatát.A miniszter felidézte: a közösség 1945-ben elveszítette templomát, és csak 2002-ben "jött el a feltámadás ideje", amikor ismét istentiszteleti hely lett a raktárként használt épületből. A Vilmos német császár által 1903-an adományozott, 1945-ben elrabolt nagyharangot is csak 2002-ben tudták pótolni Lévai Anikó és Orbán Viktor adományából.

Az ünnepség végén Orbán Viktor állami kitüntetést adott át Jürgen Illing német ügyvédnek, aki aktívan részt vett a templom tizenöt évvel ezelőtti felújítási munkáinak megszervezésében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.