A felsőoktatási törvény módosításáról beszámolt több német lap is.
A tűzoltási kísérletek "arra utalnak, hogy az ügy nem egészen úgy alakult, ahogyan tervezték" – közölte a CEU-ról a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a Diplomáciai tűzoltási próbálkozások címmel megjelent írásban.
A magyar kormány tevékenysége egy már ismert mintázatot követ: "drasztikus szavakkal" azonosítanak egy "külső ellenséget, aki ellen a legnagyobb sietséggel kell valamit tenni", majd "egy törvényt bedobnak a parlamentbe, és a legrövidebb időn belül keresztülverik" a jogalkotási folyamaton nagyobb nyilvános vita és anélkül, hogy felmerülne külső szakértők és az érintettek meghallgatása.
A külföldön is tapasztalható felháborodást pedig annak igazolásaként értékelik, hogy valóban muszáj volt lépni az ügyben – tette hozzá az írás.
A FAZ szerzője szerint a CEU ügyében "valószínűleg nem számoltak azzal, hogy megszólalnak olyan fajsúlyos szereplők, mint az Egyesült Államok és Németország". Szerinte világos, hogy a kormány számára elsősorban nem a CEU, hanem "Orbán Soros elleni kampánya" az igazán fontos.
A Die Welt Orbán már tervezi az újabb csapást Soros ellen címmel közölte Boris Kálnoky írását, aki szerint a magyar kormányfő orosz mintára törvényt tervez, amely nemkormányzati szervezetekre irányul, és ebben az esetben is "úgy tűnik, hogy a cél Soros, az amerikai milliárdos", "hiszen Orbánnak szüksége van egy új ellenségképre".
Felidézte, hogy Soros György világszerte számos civil szervezetet támogat, hogy előmozdítsa "liberális vízióját a jobb társadalomról", és "a magyar kormány szemében ezek a szervezetek is nyilvánvalóan szálkát jelentenek".
A kormány izraeli és orosz mintákhoz hasonló törvényt tervez civil szervezetekkel kapcsolatban, és valószínűleg a valódi cél az, hogy "nehéz helyzetbe hozzanak" Soros által finanszírozott szervezeteket.
A Süddeutsche Zeitung Orbán szavazata a szabadság ellen címmel közölt összefoglalót. Ebben azt írták, hogy az új magyar felsőoktatási törvény "zavarba hozza Európa kereszténydemokratáit".
A beszámoló szerint ugyanis "Orbán az élesen nacionalista politikájával egyre inkább zavaradottságot kelt az európai kereszténydemokraták körében".
Azonban valószínűtlen, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából, "mert – amint (a pártnál) mondják – akkor elveszítenék befolyásukat Orbán felett".