Itthon hvg.hu 2017. március. 30. 11:57

A CEU-n tanul az egyik helyettes államtitkár

Berzétei Ákos a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozik.

 Emellett a Közép-európai Egyetem (CEU) hallgatója, képzését pedig éppen munkahelye, a tárca fizeti.

kormany.hu

A kormányzati honlapon szereplő életrajza, illetve LinkedIn-oldala szerint Berzétei Ákos – aki a külügyminisztérium jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára –, tavaly kezdett tanulni a CEU Business Schoolban.

A minisztérium a 24.hu kérdésére azt közölte, hogy ők állják a Soros György alapította intézményben Berzétei tandíját. A lap úgy tudja, hogy egy kétéves képzés a CEU-n nagyjából 4-4,5 millió forint.

A tárca azt is közölte, hogy több munkatársnak belföldi vagy külföldi továbbtanulási lehetőséget is biztosítanak, és nem szólnak bele abba, ki hol tanul. A tandíjfizetési kötelezettséggel járó képzések esetében a minisztérium – amely részben vagy egészben átvállalja azok költségét – tanulmányi szerződést köt az érintettel. Eszerint a tandíjért cserébe a munkatársnak vállalnia kell, hogy meghatározott ideig nem hagyja ott a minisztériumot.

A kormány kedd este nyújtott be olyan módosító indítványt a felsőoktatási törvényhez, amely a CEU rektora szerint ellehetetleníti az intézmény működését. Michael Ignatieff szerdán interjút adott a hvg.hu-nak az ügyben. Az egyetemet egyre többen biztosítják támogatásukról, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László azt is vállalná, hogy közvetít a kormány és a CEU között, hogy a helyzet megoldódjon.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.