Európa az elmúlt évtizedekben nagyjából kivette a részét a hazájukat elhagyni kényszerülő menekültek befogadásából, ha a kontinens népességét a teljes emberiséghez hasonlítjuk. Ám ha a gazdaság ereje a kérdés, Európa alulteljesít. A bevándorlás miatti szorongást a számok csak részben igazolják, de attól még a szakértő megtalálja annak is az okát.
Az elmúlt huszonöt évben globális összehasonlításban nem változott jelentősebben az Európára nehezedő migrációs nyomás. A számok azt mutatják, hogy a Föld teljes lakosságának abból a részéből, amely elhagyja szülőföldjét, 30 százaléknyi talál magának új hazát kontinensünkön. Ebben természetesen az Európán belüli migráció is megjelenik (például az Angliában élő magyarok és az anyaországba költözött határontúli magyarok). A kérdés az, mennyire érezzük soknak a 30 százalékot. A felmérések egyértelműen jelzik: a kontinens lakosságának többsége szorongva figyeli a folyamatokat.
Európa egészének fejlődése szempontjából a migrációt és a terrorizmust tartották a legveszélyesebbnek az emberek az Eurobarométer tavaly tavaszi felmérése alapján. Azt, hogy a számok alapján mennyire valós ez a félelem, az ENSZ és a Világbank 1990-ig visszamenő migrációs adatai alapján elemezte a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, Melegh Attila. A tágan vett Európát vizsgálta, Oroszországot, Ukrajnát, Moldáviát, Belaruszt is ideértve, a tanulmány a Korfa című kiadványban jelent meg.
A szakértő kiemeli, hogy szemben a politikai szereplők vagdalkozásával, 1990 óta globálisan változatlanul 30 százalék körül van azok aránya, akik nem a születési országukban élnek, és az európai kontinensen találtak új otthonra. Ebben menekültek és nem menekültek is benne foglaltatnak. Ezzel párhuzamosan az Európában élő népesség globális aránya csökken. Ez azzal jár, hogy a teljes Földet értintő vándorlás tekintetében változatlan arány az európai népességre vetítve már növekedést mutat. Magyarán az európai népességgyarapodásnál gyorsabban nő a más országokból érkezők betelepülése.
Összességben az Európán kívülről érkezettek aránya sem ugrott meg drasztikusan az összes új hazát kereső között: az 1990-es 41 százalékhoz képest 45 százalék az arányuk.
Az Európában élő vándorok aránya a világ egész vándorállományán belül (kék oszlop), illetve az Európában élő népesség aránya a világ népességén belül (sötétkék oszlop)
Ha csak az Európai Unió országaira vonatkozóan nézzük a menekültek esetében az áramlási adatokat, kiderül, a 90-es évek elejéhez mérhető a számok emelkedése 2012 után. „Németország például a német statisztikai hivatal adatai szerint 2015-ben szinte éppen annyi először beadott kérelmet regisztrált, mint 1992-ben” – mondja Melegh, hangsúlyozva, hogy a 2015-ös adatok nem tartalmazták a kezeletlen ügyek számát. Összeségében a menekültek esetében a 2000-es évekhez képest a beáramlás jelentősen megnőtt.
A jugoszláv háborúról viszont már sokan megfeledkeznek, noha „erős számokat produkált”, Magyarország területére legalább negyven-ötven ezer ember érkezett menekültként 1990 és 1996 között. Ezen emberek szinte mindegyike utána visszatért hazájába. A teljes vándorlást figyelembe véve Európa bevándorló kontinenssé vált ugyan a hetvenes évektől kezdve, de messze nem a legextrémebb térség a világ többi régiójához képest.
A 750 milliós népességhez képest összességében évi 1-1,5 millió Európán kívülről beáramló emberről van szó, az viszont tény, hogy a különböző országok vagy régiók érintettsége eltérő a kontinensen belül, van, ahol inkább elvándorlási és nem bevándorlási válságról lehetne beszélni – a volt szocialista kelet- és déleurópai országokban gyakori volt a 8-10 ezrelékes kivándorlási többlet, míg Németországra vagy az Egyesült Királyságra ennek ellenkezője igaz, a bevándorlás többször is ötezrelékes többletben volt az elmúlt majd harminc évben.
Az Európában élő vándorok aránya Európa népességéhez képest (világoskék oszlop), illetve a világ összes vándorának aránya a világ teljes népességéhez képest (sötétkék oszlop)
Melegh szerint „nem mondhatjuk, hogy 2015-ig Európában kivételesen nagy számban éltek volna menekültek, Európa a világ összes határt átlépő menekültjének 7-12 százalékát tudhatja a területén folyamatosan, ami a globális népességi súlyának nagyjából megfelel. Ha ehhez hozzávesszük a világgazdaságban betöltött szerepét (a világ GDP több mint 30 százaléka), akkor ez az arány messze nem jelezne bevándorlási válságot.”
Több oka van annak, hogy az emberek azt látják, hogy migrációs válság van. Egyrészt az adatok egy része ezt alátámasztja, másrészt jelentős a félelem, hogy Európa elveszíti jelentőségét és képességét a globális kontrollra. Az európai népesség aránya rohamosan csökken – a világnépességen belüli aránya 1960 és 2015 között 14-ről 10 százalékra esett vissza, miközben a gazdaság globális súlya is leromlott 45 százalékról 30-ra. Másrészt a szakértő szerint a média nagyrésze által sugárzott kép rendkívül egyoldalú: folyamatosan, némán áramló tömegként mutatja be a menekülteket, és az okok nem kerülnek bemutatásra.
„Ezt bizonyos politikai csoportok megpróbálják felhasználni egész Európában, de Magyarországon különösen.”
Melegh még egy érdekes összefüggést jelez: a migráció és a népesség arányához hozzá vette Európa gazdasági súlyának változását is, ami folyamatosan romlik, mostanra 30 százalékra süllyedt. Ez pont annyi, mint az – Európán kívülről és belülről más országba érkező – Európában élő migránsok aránya. A szakértő szerint „történelmi pillanathoz érkezhettünk”. A gazdasági súly kisebb mint a migrációs súlyunk.
A határokat átlépő menekültek állománya a világban (sötétkék oszlop) és Európában (világoskék oszlop) (abszolút számban)
Szerinte túlzóan általánosító eleme a magyar politikai közbeszédnek, hogy a menekültek tisztán gazdasági haszonszerzésből hagyják ott a hazájukat. Mindenkit a jobb élet reménye hajt – akár itthon él, akár külföldön –, azonban a mostani hullám főként a folyamatos háborúval függ össze, miközben persze vannak olyanok is, akik ezt a hullámot kihasználják.
„Nem a jobb élet, hanem alapjában a biztonság reménye hajtja őket”
– mondja Melegh, aki szerint a szíriai példa tökéletesen mutatja a helyzetet: az ország lakosságának kétharmada elhagyta otthonát, ilyen gazdasági elvándorlás nincs, „a világ legszegényebb államából, a legnyitottabb térben sem megy el a lakosság kétharmada, ez ki van zárva”.
A kormány a „migránsok elveszik a munkánkat” kampányszlogennel valóban létező félelmet telibe talált. Az élőmunka szerepe ugyanis egyre csökken a világgazdaságban, nagy a munkerőpiaci bizonytalanság, a munkabiztonság épül le, és ezen belül a térségünk óriási mennyiségben bocsát ki embereket más térségek számára.
„Vajon miért van az, hogy Magyarországon halálra izgulják magukat a válaszadók a migráció és a terrorizmus miatt, míg például Belgiumban nem?” A kelet-európai térség nagyon törékennyé vált, hatalmas az egyenlőtlenség a nyugati országokhoz képest, sokan elvándorolnak, csak a térségbeli országokból vándorolnak be, részben emiatt van ez az extra hisztérikus állapot – magyarázza Melegh.
A kultúra megvédésének hamis hite
Ha nézzük a magyar-német példát, akkor elmondható, hogy itt és ott is mi adjuk a munkát, a tőke az ellenkező irányból jön. Ez egy egyenlőtlen csere, a jövedelmi szintek soha nem lesznek pariban egymással. A magyar migrációs kapcsolatok az 50-es évek óta stabilak, alig változnak, jellemzően a szomszédos országokból érkezik a bevándorló népesség. A demográfiai nacionalizmus hagyománya, hogy az itteni kormányok – és különösen a magyar – válasza a problémára az, hogy meg kell emelni a termékenységet.
Feltevése szerint emellett „a kelet-európai emberek féltik a privilegizált pozíciójukat az Európai Unión belül zajló migrációs térben”, ezért fordulhat elő, hogy az Osztrák Szabadságpártot támogatja a szerb bevándorlók ausztriai szervezete.
Nagyon leegyszerűsítve a kulturális félelmek is részben így magyarázhatóak. „Az emberek félnek a változástól, és sokan, tévesen, azt gondolják, hogy egy adott kultúrát en bloc meg lehet védeni, fridzsiderbe lehet zárni.” A lényegi kérdés most is az marad, hogy a gazdasági kiszolgáltatottságra milyen való válasz születik.
