Itthon hvg.hu 2017. március. 01. 13:58

Eltűnt japán férfit keresnek Debrecenben - fotó

A 25 éves Umeda Ryo Debrecenben élt. Január 19-én elment otthonról, azóta nem látták.

Január 19-e óta nem tudni, hol lehet Umeda Ryo. A 25 éves japán állampolgárt Debrcenben látták utoljára, amikor Ötvenhatosok téri otthonából ismeretlen helyre távozott. Azóta nem adott magáról életjelet, és a rendőrség sem akadt a nyomára.

A férfi 175 centiméter magas, zömök testalkatú, haja vörös, rövid. Azt nem tudni, mit viselt eltűnésekor.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a férfit, és tudja, hol lehet, jelentkezzen az itt felsorolt elérhetőségek valamelyikén.

police.hu
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.