Az egészségügyért felelős államtitkár szerint attól még nem jut több pénz az egészségügyre, hogy visszaléptek az olimpiai pályázattól, meg a betegeket és az egészségügyi dolgozókat egyébként sem az érdekli, hogy GDP-arányosan mennyit költünk az egészségügyre.
Az egészségügyi államtitkár olimpia- és betegpárti is, szerinte az egészségügy és az olimpia pénzigénye nem összemérhető egymással – mondta az atv.hu-nak adott interjújában Ónodi-Szűcs Zoltán, aki jelezte: nem áll bele a számháborúba, szerinte a gyógyító-megelőző kassza a legfontosabb mutató, és az „őrült méretekben” növekedett az elmúlt időszakban, bár az igaz, hogy mindenki más számokat figyel illetve kalkulál.
A visszajelzések alapján tudja, hogy nem lehet elégedett, és azt is elismerte: súlyos kritika volt, hogy az olimpia ellenzői első helyen az egészségügyet jelölték meg, mint az a területet, amelyre a tervezett sportfejlesztések árát költeni lehetne.
Az államtitkár állította: nem igaz, amit Sándor Mária mondott, hogy lassan több az egészségügyi dolgozó külföldön, mint Magyarországon. Az sem, hogy naponta három orvos és két ápoló megy el, mert szerinte csökken az orvosok elvándorlása. Az orvoshiány kezelhető mértékű, a szakdolgozókért jobban aggódik – tette hozzá.
Az államtitkár elismerte, hogy a kormánynak veszélyt jelentene most egy egészségügyi reform.
A politikának az az alapvető motivációja ugyanis: választást kell nyerni, hogy aztán meglegyen a felhatalmazás a változások végrehajtásához. Megjegyezte, hogy a 2008-as kormányválságot éppen egy egészségügyet érintő probléma, a vizitdíj és a hozzá kapcsolódó problémák robbantották ki.
A politikusok általában ezért nem kockáztatnak, de ő szakmai szereplőnek tartja magát, aki szeret kockáztatni, ha lehet. Próbálkozott is ezzel, de nem valósultak meg az ellátásszervezők köré szőtt tervei, amelyek nélkül pedig lehet bármilyen kormány, nem tud változni az egészségügy – jegyezte meg.