Itthon Mizsur András 2017. február. 22. 20:19

Kemény közleménnyel reagált a Momentum az olimpiai visszalépésre

Orbán Viktor gyáván elfutott és ezt az emberek is tudni fogják - közölte a Momentum az olimpiai pályázat visszavonásának hírére.

A magát nemzetinek hazudó kormány most vette semmibe 266 ezer választópolgár akaratát és gyáván elfutott - áll abban a közleményben, amelyet a Momentum Mozgalom adott ki, miután a kormány szerda este közölte, határozatban javasolja a budapesti olimpiai pályázat visszavonását.

A hírt egy kerekasztal-beszélgetésen kapta meg a mozgalom egyik vezetője, Fekete-Győr András, illetve a budapesti olimpiai pályázat vezetője, Fürjes Balázs is.

Fekete-Győr András ehhez a helyszínen azt tette hozzá, hogy az emberek haragosak lesznek, mivel az emberek átlátnak a szitán, hogy Orbán Viktorék gyávák voltak. Azt még nem tudja megítélni, hogy Orbánék döntése hosszú távon hogyan befolyásolja a Momentum helyzetét.

A Momentum a közleményében megismételte a korábbi bejelentését, amely szerint országjárásra indulnak, hogy ne csak az olimpiáról, hanem az egészségügyről, lakhatásról, megélhetésről, és közlekedésről is megkérdezzék az embereket.

Azt mondják, helyi problémákat mérnek fel, kérdeznek majd és ezek alapján fogalmaznak majd meg programszerű javaslatokat és víziókat.

Hirdetés