Itthon hvg.hu 2017. február. 19. 21:40

Olimpia: Tarlós visszautasította Kósa állítását

A főpolgármester a népszavazást sose ellenezte, az olimpiát sosem erőltette.

Budapest főpolgármestere reagált Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető pár nappal ezelőtti szavaira, miszerint "Az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament" - írja a 24.hu. Tarlós István az Inforádiónak nyilatkozva visszautasította az állítást. Emlékeztetett rá, hogy állami megrendelésre megvalósíthatósági tanulmány készült, és az ez alapján összeállított pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság és az Országgyűlés is elfogadta.

Tarlós az Inforádiónak azt is elmondta, hogy a népszavazást sose ellenezte, az olimpiát pedig sosem erőltette. A Momentum aláírásgyűjtésének eredménye szerinte nagyjából három hét múlva derül ki.

A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában Tarlós előtte azt mondta: a következő hetekben sok minden eldől, hogyan foglal állást a kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság és Fővárosi Közgyűlés, és az sem zárható ki, hogy a népszavazás előtt születik "egy negatív döntés", és akkor nem lesz miről népszavazást tartani.

Hirdetés