Újabb etaphoz ért a Magyar Ifjúság kutatássorozat, amely 2000 óta négyévente felméri a magyar fiatalokat, a 2016-os eredményeket hétfőn ismertették az MTA-n. A számok alapján Balog Zoltán erőforrásminiszter úgy fogalmazott, "derűlátó, optimista, vagány" fiatalságunk van, egyre többen tartják Magyarországot jó helynek, kevésbé jelent gondot a munkavállalás, "magas a gyerekvállalási kedv".

A kutatást végző Kutatópont kutatási igazgatója, Székely Levente ugyanitt, az MTA-ban tartott gyorsjelentési ismertetőn már nem volt ennyire egyöntetűen optimista, azt mondta, a gyerekvállalási kedvet az anyagi helyzet befolyásolja elsősorban, a fiatalok majdnem felének gondot okoznak az anyagi nehézségek, a létbizonytalanság és az elszegényedés. Így hiába 1,7 az átlagos kívánt gyerekszám, ami valóban az elmúlt 20 év legjobb eredménye lehet, ahogy Balog mondta, az anyagi tényezők miatt kérdéses, hogy mennyi lesz ebből a valóban megszületendő gyerekek száma.

A legalaposabb felmérés

Ez a legpontosabb, legkiterjedtebb kutatás, négyszer kétezer, 15-29 éves fiatalon végezték el. A hibahatár kicsi, a személyes megkérdezésen alapuló, sok fiatalt érintő felmérés nagyon valid és megbízható képet ad.

A kutatásban részt vevő Szabó Andrea szerint a felmérés ellenmondásos eredményei abból erednek, hogy a válaszadók is sokszor önellentmondásban vannak magukkal, épp azért, mert fiatalok. A lekerekített, kiforrott belső világok a felnőtt társadalomra jellemzőek – mondja az MTA munkatársa. Tudni kell azt is, hogy a felmérés a 2016-os kvótanépszavazási kampány alatt készült, és a kampány, az átpolitizált légkör hatott a fiatalokra, és ez a válaszokban is visszaköszönt. Ez kikerülhetetlen hatás, ahogy 2008-ban épp a kirobbanó világgazdasági válság és a pesszimista jövőkép köszönt vissza az eredményekben.

Sem Novák Katalin, az Emmi államtitkára, sem főnöke, Balog Zoltán nem tért ki a kivándorlás mértékére az MTI beszámolója szerint, pedig a felmérés ennek a feltárására is törekedett. A fiatalok egyharmada fontolgatja ezek szerint, hogy külföldre menne tanulni vagy dolgozni. Ez összecseng más kutatások eredményeivel. Valamennyire csökkent a rövid távon külföldre vágyó fiatalok aránya, ami fakadhat akár a mintavétel idejére eső brit népszavazásból is, aminek hatására Nagy-Britannia elindította kilépését az unióból, de visszaköszönhet benne a munkanélküliség csökkenésével a magyarországi lehetőségek növekedése is. 2008-ban mindenesetre még a fiatalok második legsúlyosabb gondja volt, hogy nem kaptak állást, ez 2012-ben visszacsúszott a harmadik helyre, 2016-ra pedig a hatodikra.

Könnyebb lett tehát az elhelyezkedés, Szabó Andrea ezt a munkahelybőséget a kivándorlásra, a közfoglalkoztatásra és a 2016-ban már jelentkező közép-magyarországi munkaerőhiányra vezeti részben vissza. Könnyebb tehát állást találni, de az elszegényedéstől való félelem még mindig nagy – azaz most már elsősorban a dolgozói szegénység aggasztja a fiatalokat, vagyis hogy a fizetésükből nem tudnak megfelelően megélni.

A magyar fiatalok többsége liberális, jobboldali, mérsékelt, és mindenekelőtt demokráciapárti, hangzott el Székely Levente szájából, ami elég érdekes, ha a kifejezetten gyűlöletkeltő, félelmekre építő kvótakampány kormányzati hangvételének és stílusának kontextusába helyezzük. Szabó viszont a hvg.hu számára annyiban árnyaja a képet, hogy mindig ez az önmeghatározás jellemezte az ifjúságot 2000-ig visszamenően. Pár múltbéli példától (1848, 1956) eltekintve "sosem volt kifejezetten radikális az ifjúság", mondja Szabó, a rendszerváltozáskor sem, amikor a Fidesz mint rétegpárt 4-5 százaléknyi támogatót tudhatott maga mögött.

Leginkább a Kádár-kornak köszönhető mindez, mondja az ifjúságkutató, az állampárt megmutatta és kijelölte a fiatalok helyét. És igen, 25 évvel a rendszerváltozás után is releváns a Kádár-korra mutogatni, mert, ellentétben a többi posztszocialista országgal, itthon a társadalom szerette Kádárt és rendszerét, és ezt a nosztalgiát-vonzódást a családok továbbörökítik. Így öröklődik tovább a mérsékelt, békés fiatalság kultúrája Szabó szerint.

Nincs benne a levegőben, hogy a fiatalok körében széles körű tiltakozás bontakozzon ki tartósan, maximum egy-egy szegmensükben, pillanatokra, mint amilyen a 2014-es netadó tüntetés volt, vagy a 2013-as felsőoktatási reform elleni tiltakozások – véli a kutatás egyik munkatársa. Persze a fiatalok nemcsak politikai radikalizálódással fejezhetik ki tiltakozásukat, az Albert O. Hirschmann által csak "végső eszköz"-nek nevezett kivándorlás is a tiltakozás egy formája. Ez a "racionális lázadás", ami nem utcai erőszak formájában jelentkezik.

Hogy miért ezt a formát részesítik előnyben a fiatalok, miért adják fel ilyen "könnyen" azt, hogy a saját országuk állapotán változtassanak? Szabó szerint ezt a politikai szocializáció, politikai kultúra, a hagyományok határozzák meg, és a magyarokra ugyanez a viselkedés volt jellemző az 1910-es, az 1940-es években, vagy épp 1956 novemberében-decemberében. Lényegében mindig – teszi hozzá Szabó, hiszen "a történelem ismétli önmagát".