Itthon hvg.hu 2017. január. 23. 19:23

Nyugdíjprémium: szocialista törvény hozhatja kényszerhelyzetbe Orbánékat?

Egy bizonyos mértékű gazdasági növekedés felett elvileg nyugdíjprémiumot kell fizetni az erre jogosultaknak. Az MSZP-s Korózs Lajos a szocialisták idején hozott törvényre hivatkozva kérdezett rá Varga Mihálynál arra, idén osztanak-e ilyen pluszpénzt. A nemzetgazdasági miniszter szerint év elején még korai erről beszélni.

A nyugdíjprémium lényege, hogy jelentős várható gazdasági növekedés mellett fokozódó mértékben részesülhessenek a bővülésből a nyugdíjasok is. A kormány idén 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ez pedig felveti azt a kérdést, hogy akkor miért nem terveznek céltartalékot a várható nyugdíjprémiumra, amiről a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény rendelkezik – vetette fel az MSZP-s Korózs Lajos, aki írásban azt kérdezte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy lesz-e idén nyugdíjprémium.

Varga Mihály szerint 2010 és 2016 között a nyugdíjak 10 százalékkal nagyobb mértékben emelkedtek itthon, mint az infláció, és ez gyakorlatilag plusz egyhavi ellátás összegével egyenlő.

A hatályos jogszabályi rendelkezés szerint nyugdíjprémium kifizetésére akkor van lehetőség, ha a várható gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, illetve az államháztartás törvényben meghatározott egyenlegcélja teljesül. Ha ezek a feltételek megvalósulnak, a nyugdíjprémium kifizetéséről a kormány dönt, erről azonban az év elején még nem időszerű beszélni – olvasható a miniszter válaszában.

Így juthatnak főszerephez a nyugdíjasok a Fidesz választási játszmájában

Túl kicsi a nyugdíjemelés? Toldd meg egy minimálbér-emeléssel! Orbán Viktor erre utalt egy interjúban, ám a kormány javaslataival elsősorban nem a nyugdíjasok, inkább a kormány járhat jól.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.