Itthon hvg.hu 2017. január. 20. 10:55

Középiskolai felvételi: nem azt kérdezik, amit az iskola tanít

Szombaton írják a nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumokba jelentkező diákok a központi írásbeli felvételiket. Az oktatáskutató szerint ezekre az iskola nem készíti fel a gyerekeket. A magántanárokat pedig nem mindeni tudja megfizetni.

Setényi János oktatáskutatóval a GazdaságTV készített hosszabb beszélgetést a magyar oktatásról. Ebben többek között arra hívja fel a szakember a figyelmet, hogy a legtöbb oktatáskutató nem szokta figyelembe venni azt az oktatás körül kiépült árnyékgazdaságot, amelynek a tanulói életutakra valószínűleg nagyobb befolyásoló ereje van, mint az iskoláknak.

Setényi szerint, ha ez tovább erősödik, akkor az iskola egy olyan hely lesz, ahová bejárnak a gyerekek, ott ugyan valamit csinálnak, de semmi nem ott dől el. Azaz, aki megteheti, hogy magántanárt fogadjon a kötelező, állami iskola mellé, az képes a gyerekének kedvező iskolai karriert nyújtani, aki nem tudja megfizetni ezt, annak esélye sem lesz erre.

Egy – nagyon aktuális – példával érzékelteti mindezt az oktatáskutató. A gyerekek életútját ma nagyon korán, a középiskolai felvételi dönti el. (Ennek írásbelijét idén január 21-én, szombaton írják a gyerekek. Ezt ugyan nem minden középiskola követeli meg, de a „jobb” gimnáziumok biztosan.) Ám ezen a központi teszten nem olyan kérdésekkel találkoznak a diákok, amit az iskolában tanultak, hanem olyanokkal, amelyek sikeres megoldását magántanárral, tesztek begyakorlásával lehet elsajátítani.

„Ilyen osztály alapú szelekció kevés európai országban létezik” – mondja Setényi, aki hozzáteszi, „a magyar közoktatás tele van ilyen egyszerű, döbbenetes ténnyel, amiről senki nem akar beszélni”.

A teljes beszélgetés itt látható.

A 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára január 21-én tartják a vizsgákat, míg a pótló írásbeliket január 26-án. Utóbbit azok írhatják, akik a vizsgán alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Idén 402 írásbeli vizsgát szervező intézmény van és 514 helyszínen adhatnak számot tudásukról a diákok. A 9. évfolyamos iskolák írásbelijén mintegy 54 200, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 8000-en, a 8 évfolyamos gimnáziumi írásbelin mintegy 6000-en vesznek majd részt.
Hirdetés