A Teréz körúti robbantás nyomozásában továbbra sem végezték el az antropológusi vizsgálatot, mivel a hatóság még nem foglalta jegyzőkönyvbe, hogy pontosan mi látható a térfigyelő kamerák felvételein – írta a Magyar Idők.
December közepe óta lelassult a nyomozás a Teréz körúti robbantás ügyében – mondta a Magyar Időknek Brunner Tamás, P. László gyanúsított védője.
A védelem antropológus bevonását kérte egy olyan szakértői vizsgálathoz, amelyben a térfigyelő kamerák felvételein szereplő elkövetőt összehasonlítanák a gyanúsítottal. A védelem szerint ugyanis nem P. László látható a felvételeken.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) iktatta a védelem indítványát, de egyelőre nem döntött az antropológus szakértői vizsgálat időpontjáról.
A késlekedésnek a lap szerint az oka, hogy a védelem kérte a felvételek kiadását, illetve a megtekintésüknek a lehetőségét, hiszen jelenleg csak állóképek, azaz képkockák állnak rendelkezésre.
"Szükséges lenne látni az elkövető mozgását, hiszen erre bizonyítékként hivatkozik a hatóság. Az ügyfelem a képeken nem ismerte fel saját magát" – közölte Brunner Tamás.
"Az ügyészség várhatóan ki fogja adni a felvételeket, de erről előzetesen rendőri jelentés készül, amely hivatalosan rögzíti a felvételeken láthatóakat" – tette hozzá.
A védő szerint az ügyfelét tavaly december közepe óta nem hallgatta meg a hatóság.
P. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perckor Budapesten, a Teréz körút 4. szám alatti, felújításra előkészített, üres üzlethelyiség bejáratánál szögbombát robbantott.
A merényletben hárman sérültek meg, egy autójában ülő taxis könnyebben, egy gyalogosan éppen odaérkező rendőrjárőr páros egyik tagja életveszélyesen, másikuk pedig súlyosan.