Itthon Zelki Benjámin 2016. december. 06. 18:20

Metróbaleset: A rendőrséget a diszpécserek munkája érdekli?

A Metróért Egyesület szerint régóta nem működik megbízhatóan a szerelvények csúszásgátlója a 2-es vonalon, erről levélben tájékoztatták is a főpolgármestert. Az egyesület szerint meg kellett volna növelni a szerelvények legkisebb követési távolságát. A BKV vezérigazgatója időközben cáfolta korábbi nyilatkozatukat, miszerint az időjárás okozta a balesetet, most már emberi mulasztásról beszélnek.

Hétfő reggel utolérte egymást és összekoccant két utasokat szállító metrószerelvény a 2-es vonalon, a Pillangó utcánál, a Déli pályaudvar irányába. A balesetben tíz utas sérült meg, és fél napon át nem közlekedett a metró a Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere között. Azóta már jár a metró, de az ütközés nyomán az említett felszíni szakaszon 30 km/ órás sebességre csökkentették a metrók maximális sebességét, és megnövelték a követési távolságot is. Az elrendelt sebességkorlátozás és megemelt követési távolság miatt a vonatok esetenként az alagútban is lassabban haladnak, nehogy beérjék egymást.

Eddig is volt tél, mégsem volt probléma

A BKV a balesetet követően még a kedvezőtlen időjárást, a sínekre hulló, és odafagyó faleveleket látta a baleset lehetséges okozójának, ezek ugyanis csúszóssá tehetik a sínt. A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) helyszíni szemléjének megállapítása szerint a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein is.

Ez két kérdést azonnal felvet. Az egyik, hogy ez eddig miért nem okozott problémát hasonló időjárási viszonyoknál. A másik, hogy miért nem volt soha hasonló probléma a sokkal elhanyagoltabb 3-as metró felszíni szakaszán, a Határ út és Kőbánya-Kispest között sem. Erről a Metróért Egyesülethez fordultunk szakmai válaszért, akik azt közölték, hogy mivel a 3-as vonalon – és korábban a 2-esen is – közlekedő szovjet metrókocsiknak egyáltalán nincsen csúszásgátlója, így a megengedett sebességet és a vonatok követési távolságát eddig ehhez illeszkedve – szigorúbban – szabályozták (ennek megfelelően az elöl haladó vonatot fedező jelző mögött szabad védőszakasznak kell lennie ahhoz, hogy a következő vonat a „Megállj!” állású jelzőhöz érkezhessen. A 2-esen viszont korszerűbb biztosítóberendezés üzemel, amely több tényező függvényében szabályozza a vonatkövetést – így alacsony sebességnél akár közel is engedi őket egymáshoz. Illetve az M2-esen közlekedő korszerűbb Alstom szerelvényeken van csúszásgátló berendezés, ami az autók ABS-éhez hasonló – csúszós talaj esetén javítja a féktávolságot.

MTI / Mihádák Zoltán

Az egyesület szerint azonban egy ideje nem működik zökkenőmentesen az Alstomok megcsúszásgátló berendezése, ennek ellenére a legkisebb követési távolságot nem növelték meg. Az egyesület szerint ennek a két tényezőnek az együtt járása okozhatta, hogy pont a piros metróvonalon és pont most történt a baleset.

Tarlós és a BKV is nekiment a Metróért Egyesületnek

Az egyesület már múlt pénteken levelet írt a főpolgármesternek, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy a nap folyamán a járművek csúszásvédelmi berendezései nem működtek, és le kellett állítani a forgalmat. A jelen kor technikai színvonalán elfogadhatatlan, hogy egy korszerűnek titulált jármű ne rendelkezzen olyan berendezéssel, amely lecsökkent tapadási viszonyok esetén is lehetővé teszi a forgalom fenntartását, írják. A levélben kérdésesnek nevezik, hogy megfelel-e az Alstomok konstrukciója, a 2-es vonal üzemeltetési rendszere és a pályafenntartás módja a forgalom kedvezőtlen időjárás esetén történő fenntartásához.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, törött lábbal feküdt otthon pénteken, ezért nem olvashatta a Metróért Egyesület figyelmeztető levelét. A főpolgármester szerint az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti. Hozzátette, azt sem érti, hogy levelüket miért neki, és nem az üzemeltetőnek küldték.

A főpolgármester az mno.hu-nak ma azt mondta az egyesületre utalva, most sokan „metrószakértőként” nyilatkoznak, s vezetik félre az embereket, az „úgynevezett Metróért Egyesület” hivatalosan be sem jegyzet civil szervezet, elnöke, Bíró Endre pedig nyugdíjas, aktív korában csak orosz szerelvényekkel foglalkozott, a francia Alstomok működését, fékrendszerét csak hírből ismerheti.

A BKV már nem is vizsgálódhat

A BKV vezérigazgatója kedden az mno.hu-val azt közölte, hogy le kellett állítaniuk a baleset vizsgálatát, mivel a rendőrség nyomozói kedden a közlekedési vállalat minden ezzel kapcsolatos dokumentumát lefoglalták, és több embert is kihallgattak. Bolla most már arról beszélt, hogy szó sincs arról, hogy a lehulló falevelek miatt csúszott meg a szerelvény, ezt szerinte csak kiragadták az egyik nyilatkozatából.

Az mno.hu arra a következtetésre jut, hogy az, hogy a rendőrök kiemelten vizsgálják az ügy forgalmi iratait, azt is jelentheti, hogy elsősorban a forgalomszervezőkkel, a diszpécserekkel lehetett a hiba. A Metróért Egyesület - amelynek a pénteken, Tarlósnak írt leveléhez ez a változat nemigen passzol - erre azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, a balesetet nem lehet kizárólag a forgalmat lebonyolító személyzet „nyakába varrni”, meg kell keresni a rendszerszintű problémákat és a biztonságos közlekedés érdekében orvosolni kell azokat.

Mi is kérdeztük a BKV-t a két egymásnak ellentmondó nyilatkozat miértjéről, amint válaszolnak, közzétesszük.

Így csúszkált a 2-es metró a Pillangó utcánál már péntek este is - videó

Videó van arról, hogy múlt héten is volt már gond a szerelvények fékezésekor a 2-es metró Pillangó utcai állomásán, a vonal felszíni szakaszán. A telefonnal készített felvételen jól látható, hogy a belváros felől érkező szerelvény csak némi korrigálás után tudott a megfelelő helyen megállni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.